Kövess minket -on és -en!

Egy újabb áldozat állítja: augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el.

A rendőrség eddigi közleményeiből azt lehet tudni, hogy az afgán férfi szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, illetve korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében.

AZ A FIATAL NŐ, AKIVEL BESZÉLTÜNK, A MÉDIÁBAN TERJESZTETT KÖRÖZÉSI FOTÓK ALAPJÁN ISMERTE FEL TÁMADÓJÁT, S. B. AHMADOT, ÉS NINCS A RENDŐRSÉG ÁLTAL EMLÍTETT HÁROM ÁLDOZAT KÖZÖTT.

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta el, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült.

„TELJESEN BIZTOS, HOGY Ő VOLT AZ, AKIT KÖRÖZTEK, ÉS AKIT MA ELKAPTAK. MÁR ZÁRNI KÉSZÜLT, NEM IS ETTEM SEMMIT. ANGOLUL BESZÉLTÜNK, MEGENGEDTE, HOGY TÖLTSEM A TELEFONT, DE AMIKOR BELÉPTEM AZ ÜZLETBE, RÁM ZÁRTA AZ AJTÓT ÉS BERÁNGATOTT A WC-BE. HIÁBA PRÓBÁLTAM KIJUTNI, HÁTULRÓL MEGERŐSZAKOLT”

- mondta az Indexnek a nő. „Utána kinyitotta az ajtót és felajánlotta, hogy hív egy taxit nekem” - mondja a nő, aki sokkos állapotba került a történtektől.

Ez a kebabos nem az, ami S. B. Ahmed szeptember 9-i szexuális kényszerítéses ügyében a sajtóban megjelent, de ugyanannak a kebabos láncnak, a Döner Kebab Expressnek az üzlete.

A nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, azt mondja, még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést. Amikor az Indexnek elmondta a történetet, olykor homályosan fogalmazott, a sokk és az este során elfogyasztott alkohol miatt nehezen emlékezett vissza a történtekre, nem is tudta pontosan megmondani, hol történt az eset, de számos részletet megosztott a helyszínnel kapcsolatban.

Mivel alaposan akartunk eljárni, így ellenőriztük a nő vallomásában szereplő tényeket, és helyszíneket. A nő által elmondottak alapján beazonosítottuk és felkerestük az Erzsébet körúti kebabozót, ami éppen zárva van, de a szomszédságában található pizzázóban megmutattuk S. B. Ahmad fotóját, és azt mondták: valóban a kebabozóban dolgozott augusztusban.

Továbbá Melhem Omar, a Döner Kebab Express cég tulajdonosa is megerősítette az Indexnek, hogy S.B. Ahmad a 22 éves nő által említett augusztusi napon valóban az Erzsébet körúti kebabosnál dolgozott. "Nagyon sajnáljuk, hogy egyik dolgozónk ilyen gyanúba keveredett. Pár napot dolgozott az Erzsébet körúti üzletben, utána nem vette fel a telefonját, eltűnt. Később a József Attila utcai üzletben kezdett dolgozni, ott is csak három napot volt.

Az ottani üzletvezető szerint agresszív és nyers volt a vendégekkel, ezért el akarta bocsátani.

A Döner Kebab Express franchise üzletlánc rendszerben működik, több mint negyven éttermünk van, az üzletvezetők nem feltétlenül tudnak egymás alkalmazottairól. Előfordul, hogy ugyanaz az ember több üzletünkben is szerencsét próbál" – fogalmazott a tulajdonos. A kebabozókban egy műszakban gyakran csak egyetlen alkalmazott dolgozik, mondja Melhem Omar.

S. B. Ahmad is több helyen próbálkozott, nemcsak a körúton és a József Attila utcában. A Nyugatinál található döneres üzletvezetője is azt mondta az Indexnek, hogy S. B. Ahmad szeretett volna nála dolgozni, de ő nem vette fel.

A körúton található kebabos szomszédságában lévő üzletek alkalmazottai mind emlékeznek S. B. Ahmadra, és ők nem gondolták volna, hogy veszélyes, mindegyiküket meglepte, hogy a férfi szexuális erőszakot követett el.

Kövess minket -on és -en!

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.