Kövess minket -on és -en!

A beözönlő muzulmán vallású férfiak felfűtött szexuális igényeiről nyilatkoztak,

és adtak ki közleményt a németországi Szász-Anhalt tartományban dolgozó gimnáziumi tanárok szakszervezetének (PHVSA) vezetői, akik eltanácsolják a német diáklányokat a muszlim férfiaktól.

Az egykori NDK területén fekvő, 2,2 millió lakosú tartományban működő pedagógus-szakszervezet Gymnasium in Sachsen-Anhalt (Gimnázium Szász-Anhaltban) című lapjának legutóbbi számában megjelent közleményt az érdekképviselet elnöke és elnökhelyettese jegyzi.

Jürgen Mannke és Iris Seltmann-Kuke Menekültvita - megkövetelendő az igazodás alapértékeinkhez címmel közölt vezércikket, amelyben egyebek között úgy vélekednek, hogy "Németországot teljesen elözönlötték a bevándorlók".

Hozzátették, hogy "sok fiatal, erős, többnyire muzulmán férfi" érkezik az országba. Megjegyezték: "Teljesen természetes, hogy ezeknek a gyakran képzetlen fiatalembereknek is van igényük a szexualitásra".

"Már most lehet hallani sok helyről ismerősökkel folytatott beszélgetésekben, hogy előfordul szexuális zaklatás a mindennapi életben, legfőképpen tömegközlekedési eszközökön és szupermarketekben" - ismertették értesüléseiket.

Úgy vélték: "felelősségteljes pedagógusként" fel kell vetniük a kérdést, miként "tudjuk úgy felvilágosítani 12 éves kortól fiatal lányainkat, hogy ne bocsátkozzanak felszínes szexuális kalandba" ezekkel a "bizonyára gyakran vonzó muzulmán férfiakkal".

Liberális politikusok természetesen elítélték a felvetést, de Jürgen Mannke visszautasította a bírálatokat. A Mitteldeutsche Zeitungnak azt mondta, hogy a vezércikk nem "rasszista ellenérzéseket" erősít, hanem a szakszervezet aggodalmait fejezi ki, és az igazságot tartalmazza. "1989 előtt sem hagytam, hogy befogják a számat, és most sem hagyom" - hangoztatta a PHVSA elnöke.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.