Kövess minket -on és -en!

Az "emberi jogi" gondolatrendőség liberális össztüze zúdult egy német önkéntes lánglovagra,

amiért úgy döntött: nem hajlandó részt venni az országát megszállók tanyáin kiütő tüzek megfékezésében. A 34 éves tűzoltó, akit egyelőre "csak" Jürgen S.-ként nevezett meg a sajtó, hivatalosan kérvényezte a Szászország-beli Frankenberg hatóságaitól, hogy mentsék fel - nem mellesleg önkéntesen vállalt - kötelezettségei alól, amennyiben illegális bevándorlók rendelkezésére bocsátott épületben üt ki tűz.

Kérését azzal indokolta, hogy a betolakodók által lakott ingatlanokban lehetetlen garantálni a tűzoltók testi épségét. Nyilván nem ez volt az igazi oka, de egy olyan országban, ahol a nemzetellenesek véleményterrorja miatt az emberek már csak otthon mernek őszintén beszélni, érthető, ha próbálja elkerülni a László Petráéhoz hasonló meghurcoltatást - épp elég bátor tett volt ez önmagában is.

De persze így sem úszta meg a náculást: a tűzoltóság azonnal elhatárolódott a fellépésétől, mondván, ez csak az ő álláspontja, és azt állították, hogy nem felel meg a valóságnak az, hogy a többi kollégája is veszélyben érzi a testi épségét.

Jürgen S. azóta a liberálisok kíméletlen támadásai hatására visszavonta kérelmét, és az első német menekültként elutazott az Egyesült Államokba.

Harcunk.info (Kuruc.info/The Telegraph nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.