Kövess minket -on és -en!

Az LMBTQ-lobbi érdekei szerint szexualizálja és neveli át a gyerekeket a közmédia Németországban, az erről beszámoló tudóscsoportot és a beszámolót leközlő Die Welt című lapot össztűz alá vették.

Óriási botrány alakult ki az Axel Springer csoport körül azóta, hogy egy tudományos szerzőkből álló csapat egy olyan tanulmányt publikált a médiavállalat tulajdonában lévő Die Welt című német lapban, amelyben a szakemberek arról értekeznek, hogy „hogyan szexualizálja és neveli át az ARD és a ZDF a gyerekeket”. A szerzők között olyan neves tudósok szerepelnek, mint Alexander Korte, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem vezető tanácsadója, aki mintegy húsz éve foglalkozik transzszexuális nemi diszfóriában szenvedő gyermekek kezelésével – olvasható a V4NA oldalán.

Korte számos interjúban figyelmeztetett arra, hogy a német szövetségi kormány veszélyes javaslatokon dolgozik, amellyel a gender-ideológiának szeretne megfelelni. Sok más tudóssal együtt Korte is úgy véli, hogy a kormány hozzájárul ahhoz, hogy a transzneműség divattá váljon, és a közelmúltban ennek jeleként ugrásszerűen megnőtt azon fiatal lányok száma, akik transzneműként diagnosztizálták magukat.

Korte szerint a transzlobbi a pszichológiailag instabil lányokat célozza meg, akiknek masszív problémáik vannak a fejlődő nőiességükkel. A transzlobbi ezeknek a lányoknak megoldásként ajánlja a nemváltoztatást – írja a lap.

A szóban forgó tanulmányban a szerzők azt írták, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók is jelentős mértékben befolyásolják a gyerekek világnézetét azzal, hogy állandó témává teszik a transzneműséget.

„A nemek megváltoztatását a gyermekek számára könnyű lépésként ábrázolják, és a pubertásblokkolókat, az ellentétes nemű hormonokat, valamint a mellek és a méh sebészi eltávolítását lekicsinylik. Az ilyen intézkedések súlyos és visszafordíthatatlan pszichológiai és fizikai következményeit azonban vagy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak futólag említik” – olvasható a figyelmeztetésben, amely szerint fel kell lépni a gyermekek „ideológiai átnevelése” ellen.

 „A nyilvánosságnak fel kell nyitnia a szemét. Nem lehet elfogadható, hogy néhány aktivista beszivárogjon az közmédiába az »ébredező« transz ideológiájával, hamis állításokat terjesszen a tudomány állítólagos állásáról, és tartósan károsítsa a gyermekek és fiatalok életét” – emelik ki a szakemberek.

A tanulmány publikálása órákon belül óriási port kavart, az LMBTQ-közösség össztüzet zúdított az Axel Springer csoportra és a tanulmány szerzőire. A nyomásgyakorlás végül hamar elérte a célját és az Axel Springer térdre kényszerült. A vállalat vezérigazgatója kínos magyarázkodásra és sűrű bocsánatkérésre kényszerült a vendégcikk miatt.

Mathias Döpfner egyenesen „felületesnek, leereszkedőnek és sértőnek” minősítette a tanulmányt, amely a cége égisze alatt került nyilvánosságra. Az LMBTQ-lobbi haragjától megijedő vezérigazgató többször kihangsúlyozta, hogy a cége „évek óta nemcsak elfogadja a különböző szexuális identitásokat és életformákat, hanem kifejezetten támogatja is azokat”.

V4NA szerint éles ellenkritikát fogalmazott meg az Alternative für Deutschland (AfD) ellenzéki párt. Stephan Brandner helyettes szóvivő szerint „a közszolgálati műsorszolgáltatás hozzájárul ahhoz, hogy olyan ideológiák kerüljenek a gyerekszobákba, amelyeknek ott semmi keresnivalójuk. Ez a transzlobbi szócsöve, amely a gyermekeink szexualizálását és átnevelését szolgálja. A szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy többé már nem hagyhatják, hogy gyermekeik csak úgy aggódás nélkül a tévé előtt üljenek” – tette hozzá, majd a pártja nevében felszólította a közszolgálati műsorszolgáltatást, hogy térjen vissza az eredeti műsorszolgáltatási megbízatásához.

Kövess minket -on és -en!

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.