Kövess minket -on és -en!

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Magyarországon utoljára Budapest ostroma alatt, 1944. december 10-én lépett színpadra a Blaha Lujza téren Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében. A később szélsőjobboldaliként emlegetett színésznő, akit a "magyar kórházak üdvöskéje", illetve a "katonák és a nemzet kishúga" néven is illettek, a világháború után emigrált. Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását.

Református nemesi családból származott, a famíliának a Borsod vármegyei Nekézsenyben volt földbirtoka. Apja mérnökként dolgozott, jelentős része volt az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítésében, később Budapesten kapott állást.

Zita, aki kiváló tornász volt, a Testnevelési Főiskolára akart felvételizni, és leghőbb vágya az volt, hogy eljusson az olimpiára. Végül mégis a színi pálya mellett döntött, a Magyar Királyi Színiakadémiát 1937-ben Ódry Árpád tanítványaként végezte el. Már utolsó éves hallgatóként a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, diplomájának kézhezvétele után azonnal szerződtették.

Elsőéves növendékként kezdett filmezni, a rendkívül vonzó fiatal színésznő természetes játékával gyorsan meghódította a közönséget és a szakmát. A harmincas évek végétől 1944-ig színpadnak és filmnek nem volt nála ünnepeltebb csillaga, még saját rajongói klubja is volt. 1936-ban forgatta a Méltóságos kisasszonyt, rá egy évre a Pusztai szélt, 1938-ban hat filmet készítettek vele, köztük a Pillanatnyi pénzzavart, a Fekete gyémántokat - ebben Jávor Pál oldalán játszott - és az Azúrexpressz című vígjátékot, amelyben Tolnay Klári, Páger Antal és Básti Lajos volt a partnere.

Összesen 24 magyar filmben szerepelt, az említetteken felül olyan sikeres alkotásokban, mint a Bercsényi huszárok, a Gül baba, a Sok hűhó Emmiért, Méltóságos kisasszony, Édes ellenfél. Az Egy éjszaka Erdélyben című filmben nyújtott alakításáért 1941-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.

A Nemzeti színpadán emlékezetes alakításai voltak Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ledér (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Solvejg (Ibsen: Peer Gynt), 1939-ben megkapta a társulat legjobb fiatal színészének járó Farkas-Ratkó-díjat. Minden sztárolás és kényeztetés ellenére 1942-ben úgy összeveszett Németh Antallal, a színház direktorával, hogy mérgében faképnél hagyta a Nemzetit.

A Madách Színház tagja lett, az Operettszínházban pedig 265 alkalommal játszotta a Mária főhadnagy címszerepét. Németh távozása után, 1944 júliusában visszatért a Blaha Lujza térre, Magyarországon utoljára Budapest ostroma alatt, 1944. december 10-én lépett színpadra Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében.

Ezután a nyugati határra utazott, az országot 1945 márciusában, az utolsó pillanatokban hagyta el. A szovjet által megszállt országrészben ekkor már halálra keresték a szélsőjobboldaliként és nemzetiszocialistaként számon tartott színésznőt. Azt hozták fel ellene, hogy az országba történő német bevonulás, 1944. március 19. után a rádióban és az úgynevezett kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított, járta a frontot és hadikórházakat, ő volt a "magyar kórházak üdvöskéje", a "katonák és a nemzet kishúga".

A Népbíróság távollétében, 1948. február 7-én jogerősen háromévi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte népellenes bűntett, háborús uszítás miatt, hiába vallott mellette az összes tanú, beleértve a kommunista párttag Gobbi Hildát és Várkonyi Zoltánt is. A vádpontok között többek között az szerepelt, hogy esküvőjén díszmagyart viselt, és hogy 1944 novemberében elszavalta Petőfi Föl a szent háborúra című versét, benne a "Jön az orosz, jön az orosz, / itt is van már valóba'" sorokkal.

Szeleczky Zita Ausztriában, majd Olaszországban élt, 1948-ban családjával Argentínába emigrált. Nem volt egyedül, olyan színész-társai voltak kint, mint Páger Antal, Hajmássy Miklós, Vaszary Piri. Buenos Airesben alapító tagja volt az Argentínai Magyar Nemzeti Színháznak, ahol Az ember tragédiájában Évát, a Bánk bánban Melindát játszotta. 1956-ban drámai üzenetben kérte a világ asszonyainak segítségét a magyar forradalomnak, ezután kihallgatáson fogadta az argentin államfő. 1962-ben Los Angelesbe költözött, itt élt Magyarországra történt visszatelepüléséig.

Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását. Az Egyesült Államokban is jelentős elismerésben részesült: 1987-ben Ronald Reagan elnök kitüntetését vehette át. A rendszerváltás után egyre többször járt haza, 1993-ban az emigrációban kifejtett kultúrmunkájáért a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Abban az évben kezdeményezte az 1948-as népbírósági ítélet felülvizsgálatát, és 1994-ben a Legfelsőbb bíróság felmentette a vád alól. Az indoklás szerint Szeleczky Zita a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűncselekményt, művészi tevékenysége természetes velejárója volt egy hadban álló országnak. Véglegesen 1997-ben települt haza, s csupán két itthoni év adatott meg számára. 1999. július 12-én halt meg Érden, a nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Kövess minket -on és -en!

2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.

„Ideje megtisztítani az algákat, gombákat és növényeket a kolonialista örökségtől, és végleg kiirtani a tudományos nevükből a sértő kifejezéseket” – indítványozta Gideon F. Smith és Estrela Figueiredo, a Nelson Mandela Egyetem két botanikusa 2021-ben.

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről. 

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

A propaganda, a „marketing” és az „üzenet terjesztése” szféránk egyik – ha nem a legfontosabb – küldetése. Mindig is kulcsfontosságú része volt a küzdelemnek, a Kampfzeit napjaitól mindmáig.

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.

Az aHang nevű baloldali civilszervezet egyik koordinátora fordult Budapest rendőr-főkapitányához, hogy betiltasson vele egy magánrendezvényt – írja a Magyar Jelen.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.