Kövess minket -on és -en!

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Édesapja ügyvéd volt, aki kongresszusi képviselőként ellenezte országa belépését a második világháborúba, míg édesanyja egy városi iskola kémiatanárnőjeként kereste kenyerét. Lindbergh a Wisconsin–Madison Egyetem mérnöki szakának elvégzése után az amerikai légierőbe lépve, eleinte postafutár-szolgálatot látott el.

Legendás tettére 1927. május 20-án került sor, amikor New Yorkból Spirit of Saint Louis nevű, Ryan NYP típusú repülőgépével felszállva másodpilóta vagy navigátor segítsége nélkül 33,5 óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Lindbergh 5810 kilométer megtétele után május 21-én szállt le a párizsi Le Bourget repülőtérre. Tette hírnevet és a dicsőséget hozott számára nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész földkerekségen. A Time magazin az Év embere újonnan alapított címét is elnyerte – erre egyébként nála fiatalabb férfit mindmáig nem jelöltek.

Lindbergh 1929-ben feleségül vette Anne Morrow-t, akitől összesen hét gyermeke született, köztük Reeve Lindbergh, a későbbi írónő. Óriási nemzetközi visszhangja volt, amikor 1932 márciusában elsőszülött kisfiát elrabolták, ötvenezer amerikai dollár váltságdíjat követeltek érte, és bár a pénzt végül átadták, a húszhónapos gyermek mégis csak holtan került elő.

A feltételezett gyilkost később villamosszékben kivégezték. Ez volt a világon az első ekkora publicitást kapó emberrablás. Fontos megjegyezni, a gyerek utáni nyomozás során Lindbergh gyakorlatilag jó ideig maga irányította a rendőrség munkáját, így számos olyan nyom is megsemmisült, amely elvezethetett volna a valódi tetteshez. A kriminológusok többsége ma úgy véli, nem a valódi tettest ítélték halálra.

A háborút megelőző években többször is járt Németországban, ahol Adolf Hitler és Hermann Göring is fogadta, sőt, magas kitüntetést is kapott. Elismerően nyilatkozott a Luftwaffe csúcstechnikát képviselő harci repülőgépeiről, mi több, akadt olyan is, amit ki is próbálhatott. Izolacionista (elzárkózáspárti) nézeteket vallott – így számos alkalommal kijelentette, szerinte az Egyesült Államoknak mindenáron távol kell tartania magát az európai konfliktusoktól. Lindbergh többször tett antiszemita kijelentéseket, így csak idő kérdése, amíg elkezdik kiradírozni a történelemből.

Az 1941. december 7-i Pearl Harbort ért japán támadás után belépett hazája légierejébe, bár ezt épp nézetei miatt maga Roosevelt elnök próbálta megakadályozni, így végül rendfokozat nélküli közlegényként szolgált. 1954-ben, rehabilitálása után Dwight D. Eisenhower tartalékos dandártábornokká nevezte ki. Republikánus barátai és hívei között államelnökjelöltként is szóba került a neve az 1940-es elnökválasztáson.

Kövess minket -on és -en!

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.

Miután egy ruandai néger „fiatal” azt adta, ami lényege, vagyis fehérek mészárlásába kezdett, szerte az Egyesült Királyságban demonstrációk kezdődtek, melyek gyakran csaptak át erőszakos megmozdulásokba.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

Azonnali hatállyal hazaküldtek hét ukrán katonát, akik a Bundeswehrnél vettek részt kiképzésen, mivel Németországban törvény tiltja szinte minden jobboldali vagy hazafias szimbólum használatát.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

A Magyar Nemzeti Arcvonal egykori vezetője nem a börtönben akar meghalni, ártatlanságát hangoztatja. Megszólalt több érintett is.

Tíz év börtönbüntetést kapott a betiltott brit nemzetiszocialista szervezet, a National Action társalapítója.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Négy német tartományban házkutatást tartottak a „szélsőjobboldali” Compact kiadványt megjelentető cég telephelyein és más ingatlanokban azt követően, hogy a belügyminisztérium betiltotta a havilapot, mondván, hogy az alkotmányos rend ellen dolgozik.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Ausztrália Victoria szövetségi államának rendőrsége arra készül, hogy vádat emeljen az ausztrál nemzetiszocialista aktivista Jacob Hersant ellen „súlyosan sértő közszereplés” miatt, miután körülbelül 30 maszkos aktivista tömeges deportálásokat követelve demonstrált egy melbourne-i állomáson.

Alig egy hónappal Szálasi Ferenc kivégzése után a magyar határon önként jelentkezett a Szálasi-kormány egyik még szabadlábon lévő tagja: Kovarcz Emil.

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.