Kövess minket -on és -en!

Még tartott a háború – 1944 októberében kerültem fogságba. A szovjet katonák leszereltek bennünket, olyannyira, hogy még a fehérneműnket is elvették. Akik ellenkezni vagy netán szökni próbáltak – lelőtték.

Hideg, télies időben kísértek Ungvárra. Közben hullott a nép, mint ősszel a legyek. Ungváron éppen a bankból szórták ki az orosz katonák a magyar pénzt, és taposták nagy élvezettel. Amit sikerült elérnem, felkapkodtam – kaptam is érte a puskatussal. Mégis megérte, a későbbiekben tudtam még vásárolni néhány szem krumplit, néhány cső kukoricát.

Ungvárról menet civil polgárokat is tereltek közénk. A szolyvai híd fel volt robbantva, befogtak a helyreállítására. Szállásunk a szabad ég alatt, ellátás semmi! Aki szökni próbált, kutyákkal fogatták el, és úgy húzták, mint a dögöt. Ha valaki netán megütötte a kutyát, az megmarta. Ezért féltünk a szökéstől.

Nappal dolgoztunk, éjszaka órákat ácsorogtunk a sikertelen számlálások miatt. Eső, havas eső esett ránk. Aki a drótkerítést átlépte, lelőtték. A hiányzókat a polgári lakosságból pótolták. Létszámunk mégis egyre kevesebb lett, sok volt a halottunk. A tűzrakást megengedték ugyan, de mi nem mehettünk a közelébe, melléje orosz katonák feküdtek le. Aki közülünk megközelítette őket, arra rálőttek.

Gömbfákat, rönköket kellett cipelnünk, amikor az éhség és a gyengeség miatt mozogni is alig tudtunk. Egy alkalommal – ellenőrzés során – egy tábornok kijelentette: senki sem szólhat semmit, nem lehet panasza, mert „fronton vagyunk, akár ki is végezhetnek bennünket”...

Hatalmas, hosszú és mély gödröt ásattak velünk, fölé rakva a gömbfákat, a gallyakat és egy réteg földet. Ez lett a szállásunk. A víz becsorgott, a ruhánk megfagyott, mozgás közben valósággal belevágott a húsunkba, a kicsordult vérünk is megfagyott. Létszámunk rohamosan csökkent.

Az egyik napon több három- és öttonnás teherautó érkezett. Valósággal feldobáltak bennünket a gépjárművekre. Átmentünk az Uzsoki-hágón, miközben megcsúszás miatt többször le- és felszállítottak bennünket. Aki meghalt, az árokba dobták.

Az utazást mindössze öten éltük túl, ennyien érkeztünk meg a minszki kórházba.

Franta László – Budapest
HH 1996/6.

Kövess minket -on és -en!

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.