A Totenkopf páncéloshadosztály katonái valahol Lengyelországban (1944)

Kövess minket -on és -en!

Az egység 1943 végére harcértékének jelentős részét elveszítette. Feltöltést követően 1944-ben ismét részt vettek a Dnyeper vidékén folytatott harcokban, ám az elszenvedett veszteségeknek köszönhetően áprilisban már nem számított teljes értékű hadosztálynak.

Májusban tovább harcoltak a 4. Páncéloshadsereg alárendeltségében Lengyelországban. A Totenkopf végezetül Magyarországon vívta utolsó csatáit. Az egység maradékai Budapest ostromának végjátékaként megkísérelték áttörni a város körül húzódó szovjet ostromgyűrűt. Keveseknek sikerült átjutni, és a Totenkopf SS a továbbiakban már nem jelentett igazi harcértéket.

Archívum

Kövess minket -on és -en!

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

John Fitzgerald Kennedy 1963-as berlini beszéde nem az első alkalom volt, amikor az amerikai politikus feltűnő empátiával viseltetett a németek sorsa iránt.

Többször is bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy Párduc tankot találtak, amit még 2015-ben fedeztek fel a 84 éves heikendorfi férfinél, de csak 2021-ben ítélték el érte.

A világot reálisan figyelők körében több mint egy évszázadra nyúlik vissza a Judapest kifejezés, amely a nevéből adódóan Budapest elzsidósodásának gyors és jelentős mértékét hivatott kifejezni – ez az elzsidósodás már a 19. században is nagy méreteket öltött.

Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt.

Néha érdemes egy-egy szürreális, szatirikus nézőpontot előrántani a "kalapból", mert ezekből szemlélve meglehetősen megvilágító erejű látleletet kaphatunk a valóságról.

Három náció volt az óriási lágerben: németek, japánok és magyarok. Nekünk, magyaroknak a japánok jelentették a szenzációt. Voltak vagy tízezren. Az atombomba ledobása után magát megadó mandzsúriai hadsereg egy része került ide. Fegyelmezettségük, összetartásuk csodálatra méltó volt.

Az első világháborút követő években, amikor a repülés egyre fejlődött mind Európában, mind Észak-Amerikában, Németország a versailles-i békeszerződés szigorú feltételei által el volt tiltva a katonai repülés fejlesztésétől, és a civil légiközlekedésben is jelentős korlátozások léptek életbe.

Alakulatunk Csallóközben állomásozott. 1945 február vége volt. Egyik napon Dunaszerdahelyen bevagoníroztak. Irány: nyugat. Brünn, Essen következett. Az utóbbi mint agyonbombázott, holt város lett tartózkodási helyünk.

Lovaskocsival léptük át az orosz határt 1945 nagypéntekén, majd május 8-án néhány bajtársammal civil ruhában, lapáttal, ásóval – én egy talicskával – az országúton indultunk hazafelé.

Neobolsevik Amerikában a fehéreket – konkrétan a heteroszexuális fehér férfiakat – hibáztatni az elképzelhető összes társadalmi gondért, bajért, bánatért valósággal nemzeti sportnak számít, amely a feketék és az etnomazochista fehérek körében hovatovább népszerűbb még a kosárlabdánál is.

Mint tüzér – aki megjárta a Don-kanyar poklát – 1944. november 4-én estem szovjet fogságba Dunaföldvárnál.