Kövess minket -on és -en!

A nyári iskolai szünet ideje alatt a fiatal negrid lányok gyakran utaznak családjukat meglátogatni olyan afrikai országokba, ahol ilyen beavatkozásokat a mai napig végeznek.

Becslések szerint több mint 35 ezer Belgiumban élő afrikai nőt és lányt érint a női nemi szervek megcsonkítása – derül ki a közegészségügyi minisztérium megrendelésére készült friss tanulmányból, amelyet a The BrusselsTimes hírportál ismertetett.

A kutatók megállapították, hogy Belgiumban több mint 23 000 nő él megcsonkított nemi szervvel, és több mint 12 ezer kiskorú lányt érint ennek primitív beavatkozásnak a kockázata. Az ENSZ statisztikái szerint 200 millió nő esett át a beavatkozáson elsősorban Afrika északi felén és északkeleti, illetve északnyugati országaiban.

A legtöbb néger lányt általában 5 éves koruk körül vagy a pubertáskor előtt csonkítják meg.

A nyári iskolai szünet kritikus időszak a fiatal lányok számára

A gyakorlatot legtöbbször kulturális és vallási okokkal magyarázzák, valódi célja azonban az, hogy a néger nők szexualitását ellenőrzés alatt tartsák. Sarah Schlitz, a „nemek közötti egyenlőségért, esélyegyenlőségért és sokszínűségért” felelős belga államtitkár a tanulmány megállapításai kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a nyári iskolai szünet kritikus időszak a fiatal fekete lányok számára, akik gyakran utaznak családjukat meglátogatni olyan országokba, ahol ilyen beavatkozásokat a mai napig végeznek.

A legutóbbi, 2016-ban készült felmérés elkészítése óta az érintett fekete nők és lányok száma 45 százalékkal nőtt a flamand országrészben.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.