Kövess minket -on és -en!

Amerikai diákok verték ki a liberális biztosítékot a napokban azzal, hogy horogkeresztes jelképekkel fotóztatták magukat.

A nagy hírű PennState University (Pennsylvania állami egyetem) hallgatói szerepelhetnek azon a közösségi oldalakra felkerült képen, amely sok tízezer intoleráns liberálist késztetett arra, hogy a diákok azonnali elbocsátását követeljék – írja a Jerusalem Online hírportál.

Az egyetem elhatárolódott az "antiszemita" képtől és közleményében úgy fogalmazott, az előkerült tartalom "beteges és zavaró". Elismerték, hogy a három hölgy közül az egyik biztosan az intézményük diákja, de a többi kilétének felderítéséért is "megtesznek mindent".

Ráadásul Ryan Milligan, akit sikerült beazonosítaniuk, éppen mentálhigiénés szakembernek készül az egyetemen.

A szólás- és kifejezési szabadságot gyűlölő "jogvédő szervezet", a Change.org Milligan azonnali elbocsátását követeli. Az ezt nyomatékosító petíciójukhoz alig néhány nap alatt 150 ezer aláírást gyűjtöttek – írja a portál.

"Nem elég, hogy az egyetem megkeresi Milligant. A fotó döbbenetes és végtelenül ijesztő is. (…) Ha megengedik, hogy továbbra is intézményük diákja lehessen, azzal rossz szolgálatot tesznek az élő és a holt zsidóknak is" – írták a petícióban, amelyben nem tudtak elmenni amellett, hogy a Penn State rajtakapott diákját olyan tantárgyakra oktatja, amelynek segítségével elviekben később embereken tudna majd segíteni. "Ez azt az üzenetet küldi, hogy az antiszemita cselekedetek és gondolatok elfogadhatóak, és hogy a PennState nem törődik a zsidó hallgatók, valamint más elnyomott és alulreprezentált kisebbségek védelmével".

"Hogy engedheti meg az egyetem magának azt, hogy folytassa egy antiszemita képzését, hogy aztán az majd ebben a szakmában helyezkedjen el?" – tették fel a költői kérdést a tiltakozó liberális tálibok.

Kövess minket -on és -en!

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Az amerikai Georgia állambeli Athens városának homokos közössége és szövetségeseik PrideFest rendezvényét a Blood Tribe nemzetiszocialista csoport zavarta meg.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.