Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Úgynevezett „extrémizmus” ügyében tartott razziát a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Pozsony megyében – számolt be róla a rendőrség a Facebook-oldalán, amely szerint ezúttal egy tetoválószalonban akciózott a szlovák erőszakszervezet.

Emellett házkutatást végeztek magánál a tetoválóművésznél, valamint a kocsiját is átkutatták. A hatóság szerint azzal követett el „bűncselekményt”, hogy német birodalmi címert és szvasztikát, valamint más közelebből meg nem nevezett „náci” szimbólumot tetovált klienseire.

Az akció során számítógépeket, notebookot, táblagépet, mobiltelefonokat, „szélsőséges anyagok készítésére szolgáló eszközöket”, tetoválóeszközöket, valamint egyéb „náci és neonáci” szimbólumokat foglaltak le – számolt be róla a szlovákiai magyar sajtó.

A NAKA nyomozója eljárást indított a tetoválóművész ellen, amennyiben bűnösségét sikerül bizonyítani (nem kétséges, hogy menni fog-e), letöltendő, de legalább „demokratikus” börtönbüntetésre számíthat.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE