Kövess minket -on és -en!

Mint ismert, az elmúlt napokban szörnyű esemény rázta meg Írországot: egy algériai migráns Dublinban megkéselt három kisgyereket.

Az eset után elszabadultak az indulatok, spontán tüntetés alakult ki, amely a rendőrség fellépésének is köszönhetően erőszakba torkollott. A tüntetők között sok ír nacionalista volt, természetesen. Ennek hírére a hétvégén francia nacionalisták is megmozdulást szerveztek, egyrészt azért, hogy szolidaritást vállaljanak az írekkel, másrészt azért, hogy rámutassanak a Franciaországban uralkodó hasonló állapotokra.

A Nacionalista Zóna Telegram-csatornája írta meg, hogy a felvonulás területe egy algériai bevándorlók által uralt no-go zóna volt. Olyan hely, ahová a rendőrség sem teszi be a lábát általában. Most kivételt tettek, ugyanis gyorsan az algírok védelmére keltek. A nacionalistákat szétoszlatták, többeket őrizetbe vettek. Egy fiatal nacionalistát a kocsijához tartva brutálisan megtámadtak a bevándorlók. Jelenleg is súlyos állapotban, kórházban fekszik.

Természetesen az elkövető kiléte nem igazán érdekelte a rendőrséget, a nacionalisták vegzálása viszont annál jobban. A következő nap reggelén ugyanis letartóztatási hullám vette kezdetét Franciaországban, kifejezetten azon aktivisták ellen, akik részt vettek, vagy akár támogatták a megmozdulást. Sokan őrizetben vannak a szombati tüntetések óta. A gyülekezőnél hagyott autóikat célirányosan fosztják ki algériai bandák, a rendőrség pedig ez ellen az égvilágon semmit nem tesz.

Ilyenkor a bíróság is példásan gyorsan végzi a dolgát, ugyanis hat és tíz hónap közötti börtönbüntetésre ítélte azokat a fiatal franciákat, akiket a Romans-sur-Isèreben tartott felvonulás során vagy után vettek őrizetbe! Ahogy láttuk Írországban, így Franciaországban is a nemzeti érzelmű embereket tartja fő veszélynek a rendszer, de a bűnöző migránsokat, a radikális politikai iszlámot nem. Tragikus ez Európa számára, nemzeteink és civilizációnk sírásói uralkodnak felettünk.

Kövess minket -on és -en!

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán.