Kövess minket -on és -en!

Kezdetét vette Karl Burghard Bangert, vagy ahogy a német sajtóban hivatkoznak rá, a „náci druida” bírósági tárgyalása, akinek lázításért, gyűlöletbeszédért és illegális fegyvertartásért kell felelnie.

Az Asterix és Obelix druidáját cosplayező (fogalmilag egy film, könyv vagy videójáték szereplőjének öltözködése, annak lemásolása) 71 éves férfi állítólag a Reichsbürger (a Reich állampolgára) mozgalom tagja, amely szerint a cionisták által megszállt német kormány (Zionist Occupied Government – ZOG) illegitim. A vádlott a társadalom elkerülhetetlen összeomlására készült negyedmagával. Ennek keretében pedig cinkostársaival fegyvereket, lőszereket és robbanóanyagokat halmoztak fel – fogalmaz róluk pikírt módon a Vice.

Ha ez nem volna elég, a „náci druidát” azért is felelősségre vonják, mert a közösségi médiában tagadta a holokausztot, a – véleménye szerint Németország ellen árnyháborút folytató – zsidók meggyilkolását sürgette, és a „menekültek ellen uszított”.

Hogy az egykori biztosítási ügynökből hogyan lett nemzetiszocialista az ezotériában végzett tevékenysége során, arról egy Jan Rathje „neonácizmus-szakértő” úgy vélekedett: „mivel a náci ideológia is markáns ezoterikus irányzatokat tartalmazott, a politikai spektrum szélsőjobboldalán sem mennek ritkaságszámba a különböző, földtől elrugaszkodott elméletek”.

„A náci ideológia az északi mítoszok, az indiai szimbolizmus és az okkult rituálék bizarr keveréke volt. Gyorsan előrehaladva az elmúlt néhány évtizedig az ezoterikus világ termékeny talajnak bizonyult az olyan összeesküvés-narratívák számára, mint a Reichsbürger-mozgalom” – handabandázott a zsidó-liberális lapnak a magát szakértőként megjelölő férfi.

Kövess minket -on és -en!

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

Budapest XII. kerületében ismeretlen patrióták horogkeresztet festettek a szovjet megszállókat dícsőítő emlékműre. 

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Arra akarta rávenni Winston Churchill miniszterelnök ellenzékét, hogy kössenek békét Németországgal, amivel elkerülhető lett volna a kétfrontos háború.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Egy angol nemzetiszocialista éppen a saját fehér fajvédő kiáltványát írta, amikor elfogták a rendőrök, amiért megszúrt egy invazív migránst a mellkasán.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban.