Kövess minket -on és -en!

A Ku Klux Klan egykori vezetője, David Duke a fehér fajvédő Nick Fuentes online személyiség támogatóival együtt demonstrált Detroitban.

A fehér patrióták egy kóserkonzervatív politikai konferencia ellen tiltakoztak, amelyen Izrael támogatása is szóba került.

Az X-en közzétett videóban Duke kijelentette, azért tiltakozik, hogy „megmentsem országunkat a zsidó felsőbbrendűségtől és a népirtástól, mert minket is népirtanak („we are being genocided”), mint a palesztinokat – csak más formában”. Duke azt is mondta, hogy azért van ott, hogy támogassa Fuentest, akit bajtársnak nevezett a „népünkért folytatott harcban”.

A Turning Point USA – egy politikailag konzervatív, Donald Trump-párti szervezet – Detroit belvárosában tartotta „népi kongresszusát”. A felszólalók között volt Steve Bannon, Trump korábbi tanácsadója, Charlie Kirk, a Turning Point alapítója, Vivek Ramaswamy, a 2024-es republikánus elnökválasztás korábbi esélyese és maga Trump is.

A közösségi médiában közzétett videón látható, amint Fuentes megpróbál bejutni a konferenciára. Miután a biztonságiak gyorsan kikísérték, Fuentes azt kiabálta: „Nekünk Amerika az első, nem Izrael az első!”.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.