Kövess minket -on és -en!

Alexander Netlingnek jellegzetes megjelenést kölcsönöz a horogkereszt és számos más fajvédő szimbólum, amelyet különösen jól látható helyre tetováltak.

Tíz nappal azután, hogy elmenekült a rendőrségtől, egy rasszista fehér börtönbanda szökésben lévő tagja újra rács mögé került.

Az Anchorage-i Rendőrkapitányság (APD) a börtönbejegyzések szerint február 22-én letartóztatta a szökésben lévő Alexander Netlinget (29). Netling állítólag elmenekült a tisztek elől, miután február 13-án megérkeztek alaszkai lakhelyére, ahol letartóztatási parancsot adtak ki.

Nem világos, hogy a tisztek hogyan tudták elfogni Netlinget, de nem lehetett nehéz dolguk, hiszen a horogkereszt és a tarkójára tetovált más egyéb fajvédő szimbólumok miatt jellegzetes külsejű. A rendőrség által közreadott fotón egy pár fekete kontaklencsét is viselt, amelyek teljesen eltakarják a szeme fehérjét.

Most a próbaidő megsértése miatt tartóztatták le, mivel még felügyelt őrizetben volt, miután nemrégiben töltötte ki a szövetségi börtönbüntetését. A szövetségi bűnügyben szereplő dokumentumok szinte mindegyike titkosított, de az Igazságügyi Minisztérium közzétett néhány részletet az ítélete után.

Bryan Schroder amerikai ügyész Netlinget az 1488-asok nevű börtönbanda tagjént azonosította, amely egy rasszista fehér bűnszervezet, amelynek tagjait többek között kábítószer-terjesztéssel, lőfegyver-kereskedelemmel és erőszakos cselekményekkel, köztük gyilkossággal és emberrablással kapcsolatos tevékenységekkel vádolják.

Az ügyész szerint Netlinget „Bruiser” (bokszoló, ökölvívó) néven ismerik 1488-as bandatársai.

Az Igazságügyi Minisztérium az 1488-asokat erőszakos és csak fehéreket befogadó bandaként írta le, amelynek körülbelül 50-100 tagja van, és Alaszka állami börtöneiben, illetve azon kívül is tevékenykedik. Megalakulásától kezdve a csoport védelmet nyújtott a fehér fogvatartottaknak a börtönkörülmények között, amennyiben csatlakoztak a bandához.

A csoport neve a David Lane által megfogalmazott 14-szóból és a Heil Hitler számkódjából (HH = 88) eredeztethő, bár puszta létezésük is inkább káros, mint hasznára van az ügynek.

Kövess minket -on és -en!

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.