Kövess minket -on és -en!

Az Azoz-ezredet Harkov városában újjáélesztették, miután Mariupolban megadták magukat az orosz erőknek. Jelvényükről eltávolították a német kötődésű farkashorog szimbólumot – jelentette hétfőn a The Times.

A brit lap szerint az egység újoncai Harkov városában arany háromágú szigonnyal ellátott jelvényeket viseltek, amely Ukrajna nemzeti jelképe, és ezzel váltották fel a Wolfsangel vagy farkashorog jelvényt, amelyet az Azov zászlóalj nyolc évvel ezelőtti megalakulása óta használt.

Az új egység parancsnoka, Makszim Zorin azonban azt mondta az említett lapnak, hogy az egység „ugyanazon elvek és ideológiai alapok alapján alakult, mint a legendás Azov-ezred”.

A Wolfsangel a germán heraldika szimbóluma, amelyet a német nemzetiszocialisták is használtak a második világháború idején, és több SS-hadosztály jelvényén is megjelent, valamint a háború végi Werfwolf-ellenállás szimbóluma is volt.

A The Times szerint a Wolfsangel jelenléte az Azov harcosainak egyenruháján „segített az orosz propagandának abban, hogy Ukrajna a szélsőjobboldali nacionalizmus fogságában van”.

Az ukrajnai orosz katonai művelet megindulása előtt azonban az egység szimbolikájának használata már aggodalmat keltett a nyugati zsidó-liberális médiában, többek között a Time magazinban és a New York Timesban is. A háború megindulásakor ezeket az aggodalmakat gyorsan félretették.

Az Azov zászlóaljat 2014-ben alapították önkéntes egységként, amely főként szélsőjobboldali aktivistákból állt, akik hajlandóak voltak harcolni a Donbassz térségében lévő szakadár köztársaságok ellen. Néhány hónappal később Petro Porosenko akkori ukrán elnök parancsára hivatalosan is beolvadtak az ukrán nemzeti gárdába.

Az orosz offenzíva megindulásakor a nyugati kiképzésben részesült Azov-zászlóaljat az egyik legképzettebb alakulatnak tartották Kijev parancsnoksága alatt.

Az ukrán nacionalista harcosok feladata Mariupol, az Azovi-tenger stratégiai fontosságú kikötőjének védelme volt, de végül nem teljesítették a feladatot. Sokan közülük meghaltak, a többiek, köztük a parancsnokok, május elején adták meg magukat az orosz erőknek, miután hetekig az Azovsztal acélgyárban bombázták őket.

Az ostrom során Moszkva azzal vádolta az azovosokat, hogy civileket tartottak túszként az üzemben, és emberi pajzsként használták őket.

Az üzemből távozó, magukat megadó harcosokról készült felvételeken sokan horogkeresztes és más nemzetiszocialista szimbólumokat ábrázoló tetoválásokat viseltek, amelyeket az oroszok bőszen videóztak és mutattak be a világnak. Az acélműben és az Oroszország által elfoglalt Azov-bázisokon is találtak nemzetiszocialista vonatkozású tárgyakat és irodalmat, ami szintén súlyosbítja a helyzetüket a fogságban, mivel ki akarják végezni őket.

Az orosz Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított az egység harcosai ellen többek között „emberrablások, kínzások és tiltott eszközök és harci módszerek alkalmazása” miatt is.

Az orosz legfelsőbb bíróság a tervek szerint június végén dönt az Azov zászlóalj terrorszervezeté nyilvánítását és a betiltását érintő perről.

Kövess minket -on és -en!

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.