Kövess minket -on és -en!

Mihály kenti herceg felesége nem máshol, mint II. Erzsébet karácsonyi ebédjén vett részt a "szélsőséges, már ránézésre is teljes rasszok kiirtására ösztönző ékszert viselve".

(Kurucinfó)

A náci cselekedetet azzal is tetézte, hogy ugyanezen az eseményen vett részt Henrik herceg félvér amerikai menyasszonya, Meghan Markle is.

Kent hercegnéjét az ebédre menet annak rendje és módja szerint le is fényképezték a szörnyűséges brosst viselve, sőt az ebédnél találkozott Markle-lel is, de azt már nem tudni, hogy akkor is viselte-e a melltűt - derül ki a The Guardian cikkéből.

Az alábbi képen látszik az iszonyat: egy aranyozott szerecsenről (angolul blackamoor) van szó, amely mi másra is lenne alkalmas, mint az uralkodóházat a jövőben színesítőket emlékeztetni őseik fehérek általi üldöztetésére (a zsidó rabszolgatartókra és rabszolgakereskedőkre persze nem, hiszen őket kiirtották a holokauszt során a lemenőikkel és felmenőikkel együtt).

A hercegné a lebukás után szóvivője útján kényszerült magyarázkodni: a brosstűt ajándékba kapta, már számos alkalommal viselte, és nagyon sajnálja, hogy másokat megsértett vele.

Az aranyozott szerecsenekről egyébként érdemes tudni, hogy külön iparművészeti irányzatot képviselnek, amely az európai kora újkorból ered, többnyire muszlim négereket ábrázolnak munka közben (erre a zsidók is érzékenyek lennének) vagy ékszerekkel. Az esettel szintén foglalkozó, vadliberális, tehát elfogulatlan CNN által idézett szakértők is a faji felsőbbrendűség ábrázolását, a fekete férfiak testének tárgyiasítását látják benne (fontos szabály, hogy ez utóbbi fehér nőknél is elképzelhető, de fehér férfiaknál már nem). Az mellékes apróság a fehér bűnök mellett, hogy a korban muszlimok is tömegével kényszerítettek rabszolgasorba, akit csak értek.

A The Guardian emlékeztet a hercegné származására és múltjára is. A brit uralkodó unokatestvérének felesége ugyanis Marie-Christine von Reibnitz néven született a hajdani csehszlovák műállam területén, Karlovy Varyban. Az apja Günther von Reibnitz, aki 1930-ban belépett a nemzetiszocialista pártba, és a világháborúban SS-tisztként szolgált. Az a tény már elkerülte a brit és amerikai sajtó figyelmét elkerülte, hogy az anyja Szapáry Mária volt, márpedig azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy a bűnös Magyarországról is könnyűszerrel lehet örökölni a rasszizmus vadhajtásait. Egyedül a bolsevik az a faj, amelynek a bűneit nem öröklők meg az utódok, elég csak az SZDSZ feddhetetlen komcsikölykeire gondolnunk.

Izgalmas a hercegné személyes múltja is. 2004-ben egy New York-i étteremben hangoskodó négereknek állítólag azt a jó tanácsot adta, hogy "menjenek vissza a gyarmatokra". A hercegné rasszizmus vádját azonban mindig is tagadta, ő másként emlékszik a történetre, mint a sértettek. Mi nem tudjuk, hogy ki mondott igazat, de egy rasszista fehérnek nem hinnénk. A hercegné egy interjúban az eset kapcsán felidézte, hogy amikor író akart lenni, éveken át magát félvérnek kiadva utazgatott Afrikában, és imádni valónak találta a feketéket. A libsi lap találgatja is, hogy ez vajon kölcsönös volt-e. Mi szűklátókörűen nehezen tudjuk elképzelni, hogy gyűlöletből buszozgatott éveken át négerekkel körülvéve, de a gonosz fehér ember már csak ilyen: ha nem szereti a színesebb népséget, rasszista, ha azok nem szeretik viszont, akkor is az, csak alattomos módon titkolja.

Addig van szerencsénk, amíg liberálisék éjjel-nappal ezekkel a legfontosabb problémákkal foglalkoznak, és a másként gondolkodó tévelygőket megbélyegzéssel segítik visszatérni a politikai korrektség útjára.

Kövess minket -on és -en!

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.