SS-veteránok emlékművét avatták fel Észtországban

Kövess minket -on és -en!

Az észt Johvi városában álló emlékmű két SS-veteránnak állít emléket, akik 1944-ben a bolsevizmus ellen vívott harcban haltak meg.

Az észt hatóságok felavatták a felújított emlékművet két Waffen-SS veteránnak, akik a második világháborúban a tengely oldalán harcoltak a bolsevik Vörös Hadsereg ellen – jelentette a helyi sajtó.

Az emlékmű története 1996-ra nyúlik vissza. 2009-ben leszerelték és a helyi katonai múzeumba szállították, miután a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy „nem illik Johvi környezetébe”.

Archívum

A Postimees újság regionális fiókja szerint az északi Johvi város helyi tisztviselői és aktivistái részt vettek a 20. észt SS-önkéntes hadosztályban szolgáló Georg Sooden őrnagy és Raul Juriado hadnagy emlékművének helyreállításán rendezett ünnepségen. Mindketten a csatatéren haltak meg Narva stratégiai kapocspontjától nyugatra 1944 nyarán, amikor a Nagynémet Birodalom küzdött a szovjet előrenyomulás megfékezéséért.

Vallo Reimaa, a helyi tanács elnöke az ünnepségen beszédében elmondta, hogy számára és társai számára régóta az elsődleges cél az, hogy helyreállítsák a szabadságharcban elesett áldozatok emlékművét.

Meelis Kiili nyugalmazott vezérőrnagy és parlamenti képviselő üdvözölte az emlékművet, mondván, Észtország „egy egész generációra fog emlékezni férfiak és nők, akiknek életét a bolsevik terror ölte meg”. Hozzátette: „honfitársainak meg kell őrizniük szabadságunkat" a jövő nemzedékei érdekében, akik észtül beszélnek és továbbviszik az észt szellemet”.

Az Észt Statisztikai Hivatal szerint Johvi Ida-Viru megyében található, ahol az oroszok alkotják a lakosság nagy részét.

Georg Sooden az észt hadsereg tagja volt a második világháború előtt, és 1940-ben besorozták a Vörös Hadseregbe, miután Észtországot a Szovjetunió megszállta. 1941 júliusának végén, hetekkel azután, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót, átállt a felszabadító német hadsereghez, és zászlóaljparancsnoki rangra emelkedett. 1944-ben zászlóalját beépítették a 20. észt SS-önkéntes hadosztályba.

Ami Raul Juriadót illeti, a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy fiatalabb tiszt volt Sooden egységében.

A 20. észt SS önkéntes hadosztály a Waffen-SS észt légió tagja volt, amely aktívan részt vett a partizánellenes akciókban. Összesen 70 000 észt vettek fel különböző egységekben, bár sokan sorkatonák voltak.

Orosz tisztviselők évek óta kongatják a vészharangot a „náci ideológia újjáéledése” miatt a balti államokban, azt állítva, hogy ezek az országok a történelem átdolgozásában vesznek részt azáltal, hogy a nemzetiszocialista Németországgal való együttműködésüket a függetlenségért folytatott harcként értelmezik.

Történelem

Kövess minket -on és -en!

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Ez a cikk nem elszabadult vadállatok, hanem két harckocsi bemutatására vállalkozik. A német harckocsigyártás 1942. óta mind a mai napig előszeretettel nevezi el nagyragadozókról járműveit. A Panzer-V harckocsi közkeletű elnevezése a „párduc” volt.

„Alerta, alerta antifascista!”, vagyis „Riadó, Riadó antifasiszta!” – üvöltik külföldön és néhány tucatnyian idehaza is évek óta az antifa mozgalom tagjai. Évek óta, de mióta is? Egy biztos, nem idén és nem 2020-ban kell a hazai antifasizmus gyökereit keresgélnünk.

2005. június 21-én harcát megharcolva hosszú, sok szenvedéssel járó, súlyos betegség után Ujlaki Miklós egy montreáli kórházban átlépett egy talán szebb és jobb másik világba és nem maradt utána más, csak egy javarészt megsárgult papírhalom.

Bár emberfajok valóban nincsenek, mert a Homo sapiens egyetlen faj, eltérő típusok, idegen szóval rasszok léteznek, melyeket olykor „faj” kifejezéssel is leírnak.

Amikor Larry Thorne-t 1954-ben közlegényként besorozták az amerikai hadseregbe, már jelentős háborús tapasztalattal rendelkezett.

Bár jómagam nem nézem az egyik kereskedelmi tévécsatornán szerdánként (be)sugárzott, A szökés című amerikai sorozat epizódjait (eddig azért mégsem terjed a hollywoodi népbutítás – egyébként rendszeres – „élvezete” terén egy fakírt is megszégyenítő mazochizmusom), miután kezembe került az említett opuszt a gyorséttermi hálózatok (genius loci!) törzsközönségének reklámozó kiadvány, nem állhatom meg, hogy ne reflektáljak rá.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Negyvenezer embert gyilkoltak le a jugoszláv partizánok módszeres kegyetlenséggel a második világháború vége felé, de erről nem lehetett beszélni a rendszerváltás előtt.

Még az ellene gyűlölködők is elismerik, hogy Adolf Hitler kiváló szónok volt, lelkesítő beszédeivel pedig mindig tűzbe tudta hozni népes közönségét.

1998. április 15-én halt meg Pol Pot, a történelem egyik legnagyobb népirtását elkövető kambodzsai vörös khmerek vezetője.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nem létezik pénz és magántulajdon, betiltják a vallást, nyakig begombolt fekete ruhában kell járnunk, nem hordhatunk szemüveget, nem olvashatunk könyveket, nem mehetünk moziba, és az érzelmeinket sem mutathatjuk ki.

Azt a több hónapig tartó hadjáratot, amelyet I. Ulászló magyar és lengyel király, valamint Hunyadi János erdélyi vajda vezetett az Oszmán Birodalom ellen 1443 őszén és telén, általában az oszmán–magyar háborúk egyik legsikeresebb epizódjaként tartják számon.