Kövess minket -on és -en!

A lezárt röszkei átkelőnél azt követeli a szerb oldalon rekedt tömeg, hogy engedjék be Magyarországra.

Éhségsztrájkba kezdtek és nem isznak, azt mondják, holnap, ha még többen lesznek, egyszerűen át fogják törni a kerítést. A rendőrök közben megpróbálják eltakarítani a médiát a két ország közötti területről.

Rendkívül feszültté vált a helyzet a röszkei határnál. A menekültek azt követelik, hogy a hatóságok engedjék be őket Magyarországra. Reggel még csak néhány százan sátoroztak és várakoztak Horgoson, délelőtt azonban további csoportokat szállítottak ide a dél-szerbiai Presevóból, valamint Belgrádból, Szabadkáról és Magyarkanizsáról érkező autóbuszok. Egy ideig mindkét határátkelőnél tüntettek a menekültek, délután kettőre azonban szinte teljesen kiürült a szerbiai közúti átkelő, a korábban itt várakozó mintegy kétezer migráns elindult az autópályán fekvő átkelő felé.

Az új átkelőnél a magyar hatóságok arabul többször is tájékoztatták a migránsokat – beszámolóik szerint – arról, hogy hiába várakoznak, nem engedik őket be. A kerítés mögött felgyülemlett tömeg egyre dühösebb, sokan éhségsztrájkba kezdtek, vizet sem isznak, amíg nem engedik át őket, folyamatosan megy a skandálás. Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a rendőrség tolmácsa a kerítés túloldaláról hangosbeszélőn próbálta nyugtatni a kedélyeket, a menekültek azonban kifütyülték, és azt üzenték vele a rendőröknek: szerdára újabb tízezer menekült érkezik majd a határra, és akkor közösen át fognak törni a kerítésen. A SzegedMa.hu szerint már most is volt egy pillanat, amikor a tömeg skandálva a kapu felé indult. Pattanásig feszülnek az indulatok a Blikk videóján is:

A határhoz folyamatosan érkeznek készenlétisek, de a menekültek még mindig jóval többen vannak. A rendőrök közben felszólították a média képviselőit, hogy hagyják el a két határ közötti területet, mert engedély kell hozzá, hogy ott tartózkodjanak. Információink szerint azért határoztak így, mert szerintük a stábok látványa is ingerli a menekülteket. A rendőrsorfal sorakozott fel a tudósítók előtt, majd különösebb ellenállás nélkül kikísértek mindenkit a területről, miután kilátásba helyezték, hogy ha nem engedelmeskednek, eljárás fog indulni ellenük.
Később egy kicsit csitultak az indulatok, de továbbra is rengetegen vannak. Sokan sátrat vernek, pár menekült rosszul lett a hőségtől és az éhezéstől, őket szerb mentők vitték el.

A migránsok között voltak szervezők, akik többeket arról próbáltak meggyőzni, hogy induljanak el Horvátország irányába. Egy ilyen szervező az MTI tudósítójának azt mondta, Horvátországon és Olaszországon keresztül is el lehet érni a kívánt célországokat, ha Horgoson nem tudnak átjutni, akkor érdemes lehet arra indulni. A többség azonban egyelőre kivár, arra számít, hogy a magyar hatóságok mégis megnyitják a Horgos 2 átkelőt, és átengedik azokat, akik már órák óta várakoznak.

(vs.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.