Kövess minket -on és -en!

Egyre gyorsabb ütemben folyik néhány klasszikus, évtizedek óta a fejekbe vert fogalom újraértelmezése Németországban. A „náci” kifejezés tartalmi gazdagodása mellett már a „holokauszt” is más értelmet kapott.

A minap a „rasszizmus” fogalmát sikerült a német kultúrelitnek nemcsak kibővíteni, hanem teljesen új megvilágításba is helyezni. Történt ez a berlini Kultúrák Háza „Hijacking memory – a Holocaust és az új jobboldal” címmel rendezett szimpóziumán, amelynek legfontosabb üzenete az volt, hogy a „holokauszt-megemlékezés” bizony a rasszizmus és a jobboldali radikalizmus tünete, illetve táptalaja. A vita, amelyet most állami szintre emeltek – a Kultúrák Háza egy adókból fenntartott állami intézmény – mintegy egy éve kezdődött el, amikor is egy Dirk Moses nevű történész a „holokauszt-megemlékezések” beszüntetését követelte, lévén az „az izraeli gyarmatosító politika legitimációja”.

Ezt a perverz gondolatot kívánta a most megrendezett szimpózium elmélyíteni.

A kezdeményezés az amerikai zsidó Susan Neiman személyéhez fűződik, aki a szintén adókból fenntartott potsdami Einstein-Forum igazgatója. Neiman annak idején Obama tanácsadója volt, és már eddig is Izrael német támogatása és a német „megemlékezési kultúra” bírálójaként tűnt fel. A megrendezésben a berlini Technikai Főiskola antiszemitizmus kutatási központja (szintén az adófizető jóvoltából) segédkezett.

Tehát egy teljességében állami rendezvényről van szó.

A programon résztvevők azt kívánták kivizsgálni, hogy hogyan használnak a „holokauszt-megemlékezések” a politikai jobboldalnak – hogy ez így van, azt eleve adottnak tekintették.

Neiman tézise szerint az 1945 óta Németországban meghonosodott áldozati kultusz logikusan ahhoz vezetett, hogy a „politikai jobboldal a holokausztot eszközként használja fel saját céljaira”.

A világháború után a német új baloldal, főleg a 68-as mozgalom képviselői, a háború előtti baloldali hagyományt folytatva az „elnyomott népek támogatásaként” szenvedélyesen arabbarát volt, és Izrael-ellenességét sem titkolta el. Ebben mindenképpen számíthattak a Szovjetunió és a kommunista tábor támogatására. A hírhedt terrorista Bader-Meinhof csoport sok tagja arab terrorista kiképzőtáborokban szerzett képesítést hazai tevékenységéhez. Ha Németországban tényleg létezett az úgynevezett „megbánás”, akkor az a konzervatív, keresztény meggyőződésűek között volt leginkább megtalálható.

Neiman és a konferencia résztvevői szerint a „holokausztra” való emlékezés egy elit projekt, amelynek célja a német gyarmatosító politika eltussolása, amiért is az „emlékezési kultúra” a rasszista elnyomás eszköze.

A cionizmust „fasiszta” mozgalomként értelmezik, amelynek célja a palesztinok és a baloldal elnyomása. Ezért nem szabad a jobboldal antifasiszta hitvallásait komolyan venni, sőt, a jobboldal Izrael irányában mutatott támogatása csak palást, amely a valódi, jobboldali antiszemitizmust álcázza. Mindenképpen említést érdemel, hogy a konferencián a szintén zsidó származású 68-as „forradalmár” (és hírhedt pedofil) Daniel Cohn-Bendit is részt vett, anélkül, hogy ennek az elméletnek ellentmondott volna.

A konferencia tudatosan kapcsolódott a június 18-án Kasselben megnyíló Documenta ügyében létrejött konfliktushoz és a sokak által hangoztatott „antiszemita irányultság” vádjához. A Documenta a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb nemzetközi szemléje, amelynek művészeti vezetője idén egy túlnyomórészt muszlimokból álló és az Izrael-ellenes bojkott-mozgalomhoz közel álló indonéz csoport.

A művészeti vezetés a német felelősökkel együtt gondoskodott az izraeliek távoltartásáról, viszont a meghívottak között szerepelnek közismert arab és muszlim antiszemiták, valamint a BDS mozgalom támogatói.

A kizárólag adókból fenntartott kiállítás (egyedül a szövetségi kulturális alapból 3,5 millió euró folyt a Documentába) német vezetői érdekes módon a kezdettől fogva leblokkoltak minden bírálatot, amelyek főleg zsidó szervezetektől jöttek.

Így érvelt Christian Geselle, Kassel városának polgármestere, a Documenta vezetőségének elnöke is, mondván, hogy „először nézzük meg, hogy miről is szól a 15. Documenta és azután ítélkezzünk, és ne hagyjuk, hogy a médiában folyó vita gondokat és félelmeket gerjesszen.”

Németországról lévén szó, meglepő módon a polgármester szerint a „művészeti szabadsághoz az antiszemitizmus is hozzá tartozik”, majd kijelentette, hogy a Documentán megjelenő álláspontok „a mi német identitásunk alapján esetleg nehezen követhetők, illetve elviselhetetlenek lehetnek, de ezt a sokszínűség értelmében tolerálni kell”.

Kövess minket -on és -en!

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.