Kövess minket -on és -en!

A marokkói bevándorlókkal szembeni "uszító megjegyzései" miatt vádat emelt csütörtökön Geert Wilders politikus ellen az ügyészség Hollandiában.

A hágai közlemény szerint a hatóságok diszkriminációval, gyűlöletkeltéssel és egy faji alapon megkülönböztetett csoport megsértésével vádolják az euroszkeptikus és bevándorlásellenes nézeteiről ismert Wilderst, aki a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a jelenleg legnépszerűbb holland pártot, a Szabadságpártot (PVV) vezeti.

A holland államügyészség közölte, hogy a politikusoknak meglehetősen tág mozgásterük van nézeteik kifejtésére, hiszen ez a véleményszabadság része. Mindazonáltal ennek a szabadságnak a határait egyértelműen kijelöli a diszkrimináció tilalma. A vádirat szerint a márciusban lezajlott holland helyhatósági választásokat megelőző kampányidőszakban a Szabadságpárt egyik hágai rendezvényén Wilders azt kérdezte követőitől: "Több vagy kevesebb marokkóit akartok látni a saját városotokban és Hollandiában?" Erre a tömeg "Kevesebbet!" kiáltásokkal válaszolt, majd a politikus megígérte nekik, hogy erről pártja "gondoskodni fog".

Akkori kijelentéseit követően mintegy 6400-an tettek feljelentést a holland pártvezér ellen.

Mindenesetre Wilders nyilvánvalóan nem bánta meg korábbi kijelentéseit, csütörtökön ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ő csupán az igazat mondta, "amit millió honfitársa gondol". A vádiratra reagálva pedig közölte, hogy az államügyészeknek inkább a dzsihadistákat kellene célba venniük helyette. Wilderst, akit iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érnek, és állandó rendőri védelem alatt áll, korábban már megvádolták a muszlimok diszkriminációja és idegengyűlölet miatt, az államügyészség azonban 2007-ben ejtette a vádakat.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.