Kövess minket -on és -en!

Soros György kerülhet az Ukrán Nemzeti Bank élére.

A "112-es csatorna" nevű ukrán televízió szerint Porosenko elnök környezetében komolyan fontolgatják, hogy a milliárdos tőzsdespekulánst kérjék fel a jegybank vezetésére. A 112-es csatorna úgy tudja, Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt elnöke is szóba került, mint a poszt lehetséges várományosa. Forrásaik szerint a pozícióra öt komolyan vehető jelentkező van, köztük az amerikai jegybank, a FED több korábbi tisztviselője.

Soros már felajánlotta segítségét Soros György korábban azt nyilatkozta, hogy "kész segíteni" a válság sújtotta Ukrajnának - a kétes hírű amerikai spekuláns Petro Porosenko államfővel még a nyáron tartott kijevi megbeszélésen beszélt ezzel kapcsolatos terveiről. Soros tájékoztatta Porosenkót egy "stratégiai konzultatív csoport" létrehozásáról, amely segíteni fogja a kijevi kormányt a reformok végrehajtásában. "Létrehoztunk egy stratégiai konzultatív csoportot a felmerülő kihívásokra való gyors reagálás végett".

Porosenko akkor erre azt nyilatkozta: szükség van a reformok végrehajtására irányuló erőfeszítések összehangolására. Határozott támogatásáról biztosította Soros György kezdeményezését, amely szerint ingyenes biztosítást kapjanak a politikai kockázatokra azok, akik befektetnek az ukrán gazdaságba vagy együttműködnek Ukrajnával. Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Soros György február végén, a mintegy 80 halálos áldozatot követelő kijevi zavargások után felszólította az Európai Unió vezetőit, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy tervet Ukrajna "megsegítésére", hasonlót ahhoz, mint amilyen a második világháború utáni Marshall-terv volt, amellyel az Egyesült Államok segítette a nyugat-európai országok talpra állását.

Háborúk és válságok mögött a spekuláns neve A zsidó spekuláns Soros György neve rendszeresen felbukkan háborúk és válságok idején, különböző „civil” szervezetek bőkezű támogatásával pedig megkérdőjelezhető módon manipulálja egyes országok politikáját és gazdaságát. 1996. október 1-jén Olaszországban, Horvátországban és az Egyesült Államokban nemzeti szintű vizsgálatot kezdeményeztek Soros György ellen. Orosz és nyugati elemzők szerint a 2003-as grúz rózsás forradalom sikere az ő finanszírozása és szervezése nélkül aligha lett volna elképzelhető, bár szerinte ezek a vélemények messzemenőkig túlzóak.

A 2006. évi ukrán narancsos forradalom sikeres támogatásával elérte Ukrajna politikai irányultságának megváltozását. 2008. október 9-én a Soros Fund Management állt az OTP Bank megtámadása mögött. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bírságot rótt ki rá. Ezen a napon az OTP részvényei 22%-ot estek egy a kereskedés végén érkezett order következtében. Soros közleményében kijelentette, hogy nem ő adott megbízást az ügyletre, és sajnálja a történteket.

Most úgy tűnik, Soros György már nemcsak a háttérből irányítaná a folyamatokat, hanem személyesen állna az ukrán reformok véghezvitelének élére.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.