Kövess minket -on és -en!

A svédországi választásokon a szélsőjobb roppant mód megerősödött az utóbbi években, éppen a bevándorlók bandaharcai miatt.

Svédországban a bűnügyi statisztikák folyamatosan romlanak. Ha az Egyesült Államokhoz mérjük, akkor ugyan a skandináv ország még mindig a béke fellegvárának számít, ám ha a korábbi önmagához hasonlítjuk, akkor a kép egészen tragikus. A bűnöző csoportok egyre jobban erőre kapnak. Csak tavaly 342 lövöldözést regisztráltak a hatóságok, úgy hogy 2015-ben ez a mutató még csak 25-ön állt.

„Az anyák egymás után temetik el a gyermekeiket” – mondta a brit ITV-nek egy veszélyesebb környéken élő nő, akinek a fiát Stockholmban a nyílt utcán lőtték le.

A bandák közötti összecsapások részben a drog-biznisz miatt harapództak el. A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja szerint lakosságarányosan az illegális drog-üzlethez kapcsolható gyilkosságok száma a kontinensünkön Svédországban a legmagasabb. Egy millió emberre nyolc ilyen haláleset jut, ami az uniós átlag négyszerese.

A bandák a migránsnegyedekben sorra veszik fel tagjaik közé a fiatalkorúakat, akik ideális jelöltek, hisz még gyilkosságért is csak négy év börtönt kaphatnak.

„Eleinte [a bandatagok] csak ijesztésképpen meg akarták sebesíteni a másikat. Mostmár ölik egymást” – foglalja össze a helyzetet a BBC-nek egy rendőrfőnök Martin Gunér. Az erőszak egyre nagyobb méreteket ölt: tavaly 47-en haltak bele a lövöldözésekbe. Idén viszont már az első nyolc hónapban sikerült elérni ezt a számot.

A tűzvonalba egyre többször kerülnek civilek: múlt hónapban egy anya és ötéves gyermeke sebesült meg Eskilstuna központjában egy játszótéren, két ember pedig Skandinávia egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, Malmöben jutott hasonló sorsra.

Az erőszakos bűncselekményekre rendszerint azokban a negyedekben kerül sor, ahol sok bevándorló él.

Minden jel arra mutat, hogy a külföldről érkező lakosok integrációját nem sikerült megfelelően megoldani. A helyzet kezelését nehezíti a bevándorlás inváziós léptékű mérete.

Azoknak a lakosoknak az aránya, akiknek mindkét szülője svéd, 66 százalékon áll. Pedig 2002-ben ez az arány még 79 százalék volt. A gyerekek majdnem harmadának nem svéd az anyanyelve. A helyi beszámolók szerint a szegregáció miatt egyre nagyobb a szakadék a svéd társadalmon belül.

Már nem csak Stockholmot és a bevándorlás egyik központját, Malmöt érinti az erőszakhullám. Májusban volt, hogy nyolc nap leforgása alatt a százezres Örebro egyik kisebb negyedében három férfit lőttek agyon.

„Örebro több pontján is éltem már, de most úgy érzem, hogy el kell tűnnöm innen” – mondta a Reutersnek egy 65 éves volt szociális munkás, Asa Ahlgren. A svéd közbeszédet egyre jobban dominálják a véres bűncselekmények. A Göteborgi Egyetem kutatása szerint a múlt hétvégi parlamenti választások előtt, a fokozódó erőszak minden más témánál jobban aggasztotta a svédeket.

 

A választásokon a bevándorlás-ellenes Svéd Demokraták alaposan előretörtek: négy éve még csak a voksok 12 százalékát kapták meg, most viszont úgy a 21 százalékát, ezzel pedig a Svéd Szociáldemokrata Párt mögött a második legerősebb politikai csoportosulás lettek az országban.

A bevándorlás-ellenes Svéd Demokraták többször is roppant egyértelműen fogalmaztak a kampányban. A nem-európai bevándorlók eltávolítására például egy alkalommal úgy utaltak, hogy az egyik metrószerelvény oldalára az alábbi üzenetet rakták: „Üdvözöljük egyirányú jeggyel a fedélzeten. Következő állomás: Kabul”

A Magdalena Andersson kormányfő vezette baloldali pártszövetség pont azzal igyekezett kifogni a konzervatív oldal vitorlájából a szelet, hogy a kampányban sokat értekeztek az erőszakhullám megfékezéséről.

A szociáldemokraták arról beszéltek, hogy a bevándorlók integrációját fel fogják erősíteni, javítani fogják a szegényebb rétegek lakhatását, növelni fogják a rendőri állományt és a bűnözőket szigorúbban fogják büntetni.

Az Uppsala Egyetem professzora Sten Widmalm szerint a szociáldemokraták sok esetben olyan nézeteket vettek át, amelyeket pár éve még a szélsőjobboldal vallott magának.

De egyelőre úgy tűnik, hogy ez a pálfordulás se lehetett elég a győzelemhez.

Kövess minket -on és -en!

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel.