Kövess minket -on és -en!

Törökország hivatalosan is választ adott az Amerikai Zsidó Kongresszus (AJC) azon kérésére,

hogy Recep Tayyip Erdoğan adja vissza kitüntetését, melyet még 2004-ben kapott a szervezettől. Az AJC haragjának oka a török miniszterelnök palesztinok melletti határozott kiállása volt. Serdar Kılıç, Törökország washingtoni nagykövete levelében tájékoztatta az Amerikai Zsidó Kongresszust, hogy értesülve a szervezet álláspontjáról a jelenleg folyó gázai konfliktust illetően, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök örömmel vissza is adja kitüntetését.

 A nagykövet egyúttal felszólította az amerikai zsidó szervezetet, hogy álljon ki az agresszió ellen. A diplomata levelében emlékezetett arra, hogy Törökország továbbra is küzdeni fog a terrorizmus ellen és meg fogja védeni a Törökországban élő zsidóságot, ám Ankara nem lehet vak arra, ami Gázában folyik, Izraelt bíráló kiállásáért antiszemitának nevezni Erdoğant pedig Izrael történelmi hibája.

(alfahir.hu)

Kövess minket -on és -en!

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A szlovák Specializált Büntetőbíróság bírója bűnösnek találta Marián Magátot „szélsőséges gondolatbűncselekmények” elkövetésének vádjában.