Kövess minket -on és -en!

A legrövidebb úton próbálnak eljutni a lakott területekre, az "akadályokat" nem kerülgetik,

egyszerűen átgázolnak rajtuk. Bár sokszor nemtörődömségből okoznak károkat, garázdaságért, rongálásért, magánlaksértésért bíróság elé állíthatják őket. "Átvonulnak a vetéseken, szétszedik a kerítéseket, kivágják a fóliasátrakat, a tanyákat sem kímélik" – mondta el a Helyi Híradónak Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.

A helybeliek szerint a határsértők nem rossz szándékból teszik mindezt, inkább nemtörődömségből, fáradtságból rongálnak, de ez a károsultakon mit sem segít. A biztosítók ilyen káreseményekre nem fizetnek kártérítést, ám a gazdák még nem próbálták meg saját kezükbe venni az ügyet, megvédeni tulajdonukat.

"Önbíráskodásról még nem hallottunk, láthatóan marad az elkeseredett tehetetlenség" – summázta a polgármester. Mórahalmon úgy látják, a bevándorlás országos, sőt nemzetközi ügy, amit nem lehet helyben megoldani, ezért a kormánytól várják, hogy segítsen az egyre súlyosabb probléma megoldásában.

"A közbeszédben és jogi körökben egyaránt aktuális téma a bevándorlók számon kérhetősége" – mondta el a Helyi Híradónak ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász. A szakember a polgárjogi utat rögtön elvetné, mivel a bevándorlók gyakran regisztrációjuk után napokkal már továbbállnak, a hosszadalmas jogi eljárások tehát szóba sem jöhetnek. A büntetőeljárás inkább lehet életszerű megoldás, a bevándorlókra ugyanis a zöldhatár átlépésétől ugyanúgy érvényesek a magyar törvények, mint a legálisan itt tartózkodókra.

Rongálás, garázdaság miatt akár helyszíni bírsággal is sújthatják őket, amit - ha nem tudnak megfizetni - elzárásra lehet változtatni. Durvább esetekben jöhet az őrizetbe vétel, majd a gyorsított bírósági eljárás után kitoloncolás lehet a sorsuk. Akik pedig kertekbe törnek be, esetleg este, éjszaka bezörgetnek a tulajdonoshoz, csoportos garázdaság, zaklatás, magánlaksértés miatt is felelhetnek – említett néhány forgatókönyvet ifjabb Lomnici Zoltán.

A megrongált tulajdont utólag is számon lehet kérni a migránsokon, ha pedig tetten érik őket, nemcsak a rendőrök, de a közterület-felügyelők is felléphetnek ellenük. A határ menti településeken egyébként nem jellemző az ellenségeskedés, a helybeliek minden gond ellenére megértőek, inkább segíteni próbálják a határsértőket. Vizet, ennivalót adnak nekik, különösen, ha kisgyerekkel érkeznek.

Az embercsempészek eközben minden lehetséges módszert bevetnek, hogy álcázzák a csoportokat. Legutóbb kapát adtak a szír bevándorlók kezébe, hogy úgy tűnjön, éppen a reggeli munkából térnek haza. Természetesen egy falusi, kisvárosi közösségben ilyen trükkökkel senkit nem lehet félrevezetni, a migránsok nem kerülhetik el a nyilvántartásba vételt, ami későbbi felelősségre vonásuk alapja lehet.

(hirado.hu)

Kövess minket -on és -en!

„Antifasisztaként kriminalizáltak az Orbán-rezsim alatt” – Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali verőemberből lett EP-képviselő, valamint társai emelték fel hangjukat a magyar igazságszolgáltatással szemben az Európai Parlamentben.

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

1924-ben hunyt el az az ember, aki a németek ügynökeként érkezett Oroszországba 1917-ben, s akit halála óta nem temették el. Torz eszméi, melynek alapján társaival Szovjetunió néven új államot alapítottak, legalább százmillió ember halálához vezettek.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.