Kövess minket -on és -en!

Meghalt Rafael Eitan egykori izraeli politikus és korábbi hírszerző tiszt, aki 1960-ban azt az akciót irányította, amely során a Moszad Argentínában elfogta és elrabolta Adolf Eichmannt.

Eitan 92 éves korábban, Tel-Avivban hunyt el. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az izraeli hírszerző szervek "hősének" nevezte Eitant.

Rafael, ismertebb nevén Rafi Eitan az akció után Menáhem Begin izraeli kormányfő terrorizmusellenes tanácsadója volt, a nyolcvanas években viszont lejáratódott, miután napvilágra került, hogy az irányítása alatt álló hírszerző szervezet kémet épített be az amerikai védelmi minisztérium állományába, aki át is adott amerikai információkat Izraelnek. Az ügy miatt akkor mélypontra süllyedt a zsidó állam és Washington kapcsolata.

A kilencvenes években mezőgazdasági és építőipari vállalkozásokba kezdett, főleg Kubában.

2006-ban az Izraeli Nyugdíjasok a Kneszetben (GIL) párt színeiben bejutott a parlamentbe, és pártja a kormánykoalíciónak is tagja volt, így Ejtan nyugdíjügyi miniszter lett Ehud Olmert kormányában.

Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführert a holokauszt egyik "főszervezőjének" mondják. Ő felelt a második világháború idején az európai zsidóság vasúti szállításáért, így a többi között a magyar zsidóság deportálását is ő irányította a német csapatok Magyarországra történő 1944-es bevonulása után.

Argentínai elfogása és Izraelbe hurcolása után "népirtás és emberiesség elleni bűnök" miatt halálra ítélték, és 1962-ben egy izraeli börtönben felakasztották. Mind a mai napig ő az egyetlen Izrael Állam történetében, akin büntetőbírósági ítélet alapján végrehajtották a halálbüntetést.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.