Kövess minket -on és -en!

Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban az elmúlt 10 évben jelentősen megszaporodtak a rendőrök, főleg a rendőrnők ellen az ellenőrzések, intézkedések közben elkövetett bűncselekmények.

A Belügyminisztérium szerint 2011 és 2020 között mintegy harmadával nőtt a rendőrök elleni erőszakos esetek száma, az érintett rendőrök száma pedig 55,1 százalékkal növekedett, a németországi Szászországban – írja a Welt.

A statisztikák szerint 2011-ben 1141 rendőrt ért támadás, 2020-ban 1500-at, az érintettek száma pedig 1998-ról 3099-re nőtt ugyanebben az időszakban.

Nagy arányban támadtak meg egyenruhás nőket, az elkövetők többsége felnőttkorú férfi. Származásukról természetesen semmilyen adatot nem osztottak meg, de alapos okkal feltételezhető, hogy nem az LMBTQ-lobbi által egyre inkább „érzékenyített” őshonos német fiatalok vadultak meg ennyire a 2010-es években, miközben 2 millió közel-keleti áramlott be az NSZK-ba csak az elmúlt évtizedben.

2020-ban az esetek 89,9 százaléka a rendőri intézkedések közben történt: letartóztatás, személyazonosság ellenőrzés közben, míg az esetek csupán 4,5 százaléka volt köthető demonstrációkhoz, összejövetelekhez. A futball mérkőzések során elkövetett atrocitások gyakorisága a koronavírus miatti korlátozások miatt 1 százalékra esett.

Nemcsak az intézkedő rendőröket érik atrocitások, a börtönökben folyamatosan növekszik a fogvatartottak által a személyzet ellen elkövetett támadások száma, ahol köztudomásúlag az őshonos náció tagjai vannak kisebbségben.

Az ügyészség 2010 óta 7435 gyanúsított ellen indított nyomozást rendészeti tisztviselők, vagy velük egyenértékű személyek elleni ellenállás vagy bántalmazás miatt.

A V4NA hozzáteszi: az igazságszolgáltatás területén 2019-ben összesen 15, 2020-ban tizenegy alkalommal ért atrocitás bírókat, igazságügyi tisztviselőket is.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.