Kövess minket -on és -en!

A szervezők becslése szerint mintegy kilencezren gyűltek össze Drezdában hétfő este,

a Pegida bevándorlás ellen tiltakozó tüntetésére. Németország leállítja a bevándorlást, vagy szembe kell nézzen egy erősödő függetlenségi mozgalommal.

A Pegida (“Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen”) 2014 októberében kezdett tüntetéseket szervezni Drezdában – kezdetben néhány száz, majd több ezer fő részvételével. A Dresdner Neueste Nachrichten újság most a hétfő esti megmozdulás kapcsán emlékeztet arra, hogy Tatjana Festerling, a Pegida jelöltje júniusban a helyi választásokon a szavazatok mintegy 10%-át szerezte meg, és a mozgalom támogatottsága a migrációs válság hatására egyre nő. Festerling a hétfő esti tüntetésen felszólította a kormányt, hogy Szászország tegyen lépéseket a Németországtól és az Európai Uniótól elszakadás irányába, mert Berlin bevándorláspolitikája lehetetlenné teszi az ország megvédését. A hétfő esti megmozdulás során egy akasztófát állítottak fel, amire Angela Merkel neve is felkerült.

Angela Merkel támogatottsága fokozatosan csökken, ahogy egyre több bevándorló érkezik Németországba. A hatóságok becslései szerint év végére másfél millió migráns kérhet menedékjogot Németországban, ami a második világháború óta történt legnagyobb népmozgás térségünkben. A tömeges bevándorlás mostanra nem csak a német gazdaságot fenyegeti és a társadalmi feszültségeket fokozza, de az ország területi egységét is megbonthatja. A Pegida képviselőjének tegnap esti bejelentése azt mutatja, hogy Németország-szerte várható a függetlenségi mozgalmak megerősödése, és a bevándorláspárti politika fenntartása szélsőséges esetben az ország széteséséhez is vezethet.

Csütörtökön Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke bejelentette, hogy amennyiben a szövetségi kormány nem hajlandó fellépni a bevándorlás azonnali leállítása érdekében, Bajorország Németországtól függetlenül fogja lezárni saját határait. Pénteken a bajor kormány már azzal fenyegetett, hogy a szövetségi kormány tagjai alkotmánybíróság előtt kell feleljenek, amiért semmit nem tesznek az észak-afrikai és közel-keleti migránsok határon kívül tartása érdekében. Seehofer nyilatkozata – melyben kijelentette, hogy Berlintől függetlenül, Vlagyimir Putyinnal együttműködve akar hozzájárulni a válság rendezéséhez – azt mutatja, hogy Bajorország nem csak a belpolitika és rendfenntartás, de a külpolitika terén is hajlandó független lépéseket tenni, ha a szövetségi kormány nem állítja le a tömeges bevándorlást. A Pegida képviselőjének bejelentése tehát nem első és nem is utolsó eset; Németország-szerte erősödő függetlenségi törekvések és szeparatista mozgalmak megjelenéséhez vezethet, ha a szövetségi kormány a többségi lakosság ellenállását figyelmen kívül hagyva, erőszakkal akarja eltorzítani az ország kulturális-civilizációs hátterét.

(Hídfő.ru nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.