Kövess minket -on és -en!

Az Upper East Side-i (UES) Chábád Izrael Központ jégből faragott menóráját összetörték egy zsidóellenes támadásban.

A központ vezetője, Uriel Vigler rabbi „rosszindulatúnak és szándékosnak” nevezte a tettet, amely hanuka negyedik éjszakáján történt.

„Szukkotkor is ilyen gyűlölettel szembesültünk, amikor a [szukkánkat] megrongálták. Hanukakor a zsidók szándékosan éjszaka gyújtják meg a menórát, hogy fényt terjesszenek, hogy ez a kis fény eloszlassa a sötétséget. A gyűlölet erői soha nem fognak győzedelmeskedni” – hőbörgött Vigler.

„Annak ellenére, hogy már nincs meg ez a jégmenóra, ma este még mindig tervezzük, hogy meggyújtjuk az 5. gyertyát, és imádkozunk, hogy a fény győzzön a sötétség felett, ahogyan a zsidó nép esetében mindig is tette” – tette hozzá agresszíven.

A színesedő Amerikában azonban egyre inkább nem szívlelik a zsidókat, amit az is bizonyít, hogy 125 százalékkal nőtt a New York-i antiszemita cselekmények száma novemberben, New York öt kerületében több mint kétszeresére nőtt a múlt hónapban az egy évvel ezelőttihez képest – derült ki a New York-i rendőrség adataiból. Az emelkedés állítólag a zsidókat célzó megjegyzésekkel címlapokra kerülő influenszerek tevékenysége nyomán bontakozott ki.

A New York-i rendőrség adatai szerint novemberben 45 antiszemita indíttatású úgynevezett „gyűlölet-bűncselekmény” történt, szemben a 2021 novemberében történt 20 darab „gyűlölet-bűncselekménnyel”.

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.