Kövess minket -on és -en!

A szlovák parlament március 27-én elfogadott egy jogszabályt, melynek egyik paragrafusa szerint májust 15-től tilos annak a külföldi országnak a himnuszát énekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége.

A törvénymódosítás a soviniszta Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által beterjesztett, az állami szimbólumoknak "fokozottabb védelmet" biztosító átfogó tervezetbe került be, és akár 7000 eurós pénzbüntetéssel is sújtja a tiltás megszegőit. A törvénymódosítást a szlovák nacionalisták nem is titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatára szabták; a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor - hazai pályán, de idegenben is - eléneklik a magyar himnuszt.

A tervezet - mely eredetileg csak a himnusz lejátszását tartalmazta - vitája során az egyik beterjesztő, az egykori válogatott focista Dušan Tittel azzal érvelt az egyik engedékenyebb felszólalónak, hogy bizonyára sosem volt focimeccsen a dunaszerdahelyi MOL Arénában.

"Ajánlanám magának, hogy menjen el Dunaszerdahelyre egy meccsre, szívesen elmegyek magával, amikor a DAC 9 ezer szurkolója énekli a magyar himnuszt... Kipróbálhatjuk, és nem tudom, hogy jóleső érzése támad-e majd ettől"

Az eredeti SNS-es elképzelés még szigorúbb lett volna; a magánszemélyekre is kiróhatóvá tette volna a bírságot, és csakis az ellenzéki Ondrej Dostál módosító javaslatának köszönhető, hogy ez a passzus kikerült a szigorításból. Így kizárólag jogi személyek - cégek, civil szervezetek, önkormányzatok vagy akár sportklubok - sújthatók pénzbírsággal, amennyiben megszegik az új törvényt. A jogsértés tényéről a járási hivatalok dönthetnek.

A törvénymódosítást érthetetlen módon a parlamentben ülő magyar nemzetiségű képviselők (ketten nem voltak jelen) közül csupán a független Simon Zsolt és a hidas Cséfalvay Katalin nem támogatta, ők tartózkodtak a voksolás során. A módosítást megszavazta Grendel Gábor is, aki az OĽANO-frakció tagja.

A jogszabály-változás hírét szerdán közlő parameter.sk által megkérdezett jogász szerint "a törvénymódosítás több pontja is problémásnak mutatkozik értelmezés szempontjából".

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.