Kövess minket -on és -en!

A milwaukee-i zsidó közösség saját vizsgálata szerint – ami azért a helyén kezelendő – az „antiszemita incidensek” száma több, mint négy és félszeresére nőtt Wisconsin államban 2015 óta.

2020-as év 80 százalékos növekedést hozott az állam iskoláiban és 2021-ben sem mérséklődött szignifikánsan, ahol a „holokausztról szóló viccek és zsidó diákok közvetlen zaklatása” volt az „atrocitások” legjellemzőbb formája.

A Jewish Community Relations Council of the Milwaukee Jewish Federation felmérése szerint 2021-ben a „pandémiával kapcsolatos zsidóellenes összeesküvés-elméleteket” megosztók száma 46 százalékkal növekedett; a közösségi médiában az „antiszemita uszítás” 30 százalékkal, a „holokauszt relativizálása” pedig ugyancsak 30 százalékkal volt gyakoribb. Kisebb arányban nőtt Izrael és a cionizmus elítélése, valamit a „zaklatás, fenyegetések és személyek elleni támadások”.

Ari Friedman, a Milwaukee Jewish Federation biztonsági igazgatója a helyi rádiónak azt nyilatkozta, hogy már harmadik éve védelmi szolgáltatásokat nyújtanak a zsinagógáknak és zsidó intézményeknek Wisconsin állam egész területén, továbbá segítettek abban, hogy több mint 35 zsidó nonprofit szervezet kapjon támogatást az egész országban.

Kai Gardner Mishlove, a Jewish Community Relations Council igazgatója kijelentette, hogy a vallások és kultúrák közötti kapcsolatok fejlesztése sok közösséget segíthet az ellenük irányuló gyűlölet táplálta erőszak csökkentésében.

„Mindnyájan ezen a bolygón élünk… A gyűlölet elleni küzdelem csakis vállvetve és szolidaritással képzelhető el” – mondta.

Kövess minket -on és -en!

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.