A nemzetiszocialista Németország már az 1930-as évek elejétől jelentős közlekedésfejlesztést folytatott, például autópályákat épített, vasúthálózatot bővített.

Egyrészt azért, hogy versengjen és lenyűgözze a világ többi részét, másrészt pedig megfelelő infrastruktúrát kívánt létesíteni az ezerévesnek álmodott birodalomhoz.

Egy ilyen érdekes és kevésbé ismert fejlesztésük volt az a szupervonat, amelyet a síneken futó Zeppelinnek, vagy Sínzeppelinnek (Schienenzeppelin) neveztek. A jármű messze megelőzte a korát, hiszen modern áramvonalas burkolatot kapott, hátulra pedig egy látványos (kőrisfából készült) propellert a légcsavaros hajtás miatt.

A kísérleti vasúti jármű egészen elképesztő, 230 km/h csúcssebességre volt képes, amelyet még ma is csupán a TGV és a hasonló nagysebességű vonatok tudnak túlszárnyalni. A kéttengelyes vonat alig 20 tonnát nyomott. Egyszerű kialakítású belsejében 40 utas foglalhatott helyet.

A hajtást egy 600 lóerős BMW repülőgép-benzinmotor biztosította, a légcsavar kardántengelyét pedig a vízszinteshez képest 7 fokkal magasabbra pozícionálták, hogy lefelé szorítsa a masinát, mint a modern versenyautók szárnyai.

A Sínzeppelin 1931-ben már 200 km/h sebességgel száguldott, majd a Berlin–Hamburg vasútvonalon 230 km/h-s új vasúti gyorsasági világrekordot ért el. A benzinüzeműek kategóriájában még mindig ez a csúcstartó, hiszen később a dízelhajtású, illetve elektromos vonatok jöttek divatba.

A csodagép a hatalmas sikerei ellenére sohasem került tömeggyártásba, és ebben persze a második világháború is ludas volt. Pedig tényleg fantasztikusan gyorsnak számított, egy 290 kilométeres kísérleti távot például 1 óra 44 perc alatt teljesített. A nagyjából hasonló Budapest–Záhony viszonylatot ma (megállásokkal) legalább 4 óra alatt futják be az InterCity vonatok.