Kövess minket -on és -en!

A Margit híd 1944. november 4-i felrobbantása után másnap kihirdették az osztály Dunántúlra telepítését.

Mint az osztály állományába tartozó nőtlen főhadnagy, teherautóval összeszedtem az áttelepülő családok csomagjait, és a Kelenföldi pályaudvarra szállítottam.

Éjjel indult a szerelvény, és még aznap este megérkeztünk a Szombathely melletti Nemesbőd községbe. Itt mintegy 5 hónapig tartózkodtunk, végezvén feladatainkat: a nyugdíjas tisztek és tiszthelyettesek illetményeinek átutalását a még meg nem szállt területekre.

Ausztria felé 1945 március végén mentünk tovább lovasfogatokkal. Végcélunk Klagenfurt volt, de az utakon a németek többször eltérítettek bennünket, sőt pisztolyainkat és élelmiszerünket is elvették. Arra akartak bennünket kötelezni, hogy vegyük fel a harcot a kb. 1 napi járásra levő szovjet csapatok ellen, még Graz előtt. Ez elől azonban megszöktünk, és folytattuk utunkat az Alpokban, az alsó-ausztriai Waidhofenig.

Itt ért bennünket a német fegyverletétel. Parancsnokaink felajánlották a továbbvonulást nyugatra, az amerikai zónába. Mi kétharmad részben maradtunk, és néhány nap múlva jelentkeztünk az orosz parancsnokságon, hazatérés céljából. Rövidesen el is indult a menet, gyalogosan kelet felé. St. Pöltenbe érve azonban nagy meglepetés ért bennünket. A családtagokat elválasztották a férfiaktól, és közölték, hogy hadifoglyok vagyunk. Gyalogmenetben el is indítottak a magyar határ felé, majd azt átlépve,

Sopronkőhidán betereltek a fogolytáborba…

Innen további útvonalunk: Rábapaty, Jánosháza, Hajmáskér, majd vagonokban Focsanin keresztül Ukrajna, aztán az Azovi-tengertől északra levő Cseglovka, Makajevks, Gorlovka táborok.

Bágyoni Lajos – Budapest
HH 1998/2.

Kövess minket -on és -en!

Négy német tartományban házkutatást tartottak a „szélsőjobboldali” Compact kiadványt megjelentető cég telephelyein és más ingatlanokban azt követően, hogy a belügyminisztérium betiltotta a havilapot, mondván, hogy az alkotmányos rend ellen dolgozik.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen.

Robbanóanyagokkal megrakott, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából Mohácsnál, illetve a szerbiai Prahovónál.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

Fogságba esésem első percei veréssel teltek. Miközben a sorfalat álló angol katonák előtt elvonultunk, a géppisztoly agyával ütöttek, majd rugdaltak bennünket, gyorsabb haladásra késztetve a mintegy 300 embert.

A propaganda, a „marketing” és az „üzenet terjesztése” szféránk egyik – ha nem a legfontosabb – küldetése. Mindig is kulcsfontosságú része volt a küzdelemnek, a Kampfzeit napjaitól mindmáig.

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről.