Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A Washington Post egy olyan javaslatot népszerűsít, amely szerint afgánokat kellene letelepíteni Wyoming államban, mivel ott elsöprő többségben vannak a fehérek.

Ismeretes, hogy Joe Biden közel 95 ezer embert akar betelepíteni Afganisztánból az USA 46 államába. Ez idáig Hawaii, Dél-Dakota, Nyugat-Virginia, Wyoming és Washington nem kívánt ebben a programban részt venni.

Közülük Wyoming az egyedüli, amely eddig nem fogadott be menekülteket.

A Washington Post megjelentetett egy cikket „Egy állam, amely sosem fogad be menekültet. Vajon az afgánokat befogadnák?” címmel, amelyben a wyomingi Episzkopális Egyház arra vonatkozó javaslatát vizsgálják, hogy hogyan fogadhatna be az állam migránsokat.

A cikkben olyanokat szólaltattak meg, akik egyetértenek azzal, hogy a „letelepítés segíthet a lakosság színesebbé tételében és a konzervatív meggyőződéstől való elszakadásban”.

Egyikük azt állította, hogy Wyoming túlnyomórészt fehér és keresztény, így soha nem fogadna be menekülteket. Emlékeztetett, hogy néhány évvel ezelőtt a menekültek betelepítéséről szóló vita iszlámellenes tiltakozásokba és Korán-égetésbe torkollott, ami megriasztotta a minimális számú muszlim lakosságot.

A szudáni nemzetiségű Mohamed Salih azt állította, hogy az államnak még jobban ki kell vennie a részét a betelepítésből, ha azt akarják, hogy az emberek oda költözzenek.

„Voltak barátaim, de összességében a közösség valóban nem fogadja be szívesen az idegeneket. Azt hiszem, ez a konzervatív beállítottságukból fakad: Wyomingot Wyomingként szeretnék megtartani – bármit is jelentsen ez” – mondta.

Biden jelenleg a legnagyobb áttelepítési programját hajtja végre. Ha megvalósul a terv, az Egyesült Államokba betelepített afgánok száma messze meg fogja haladni Wyoming legnagyobb városai – Cheyenne, Casper, Laramie és Gillette – lakóinak számát. A betelepített afgánok kilencszer többen lennének, mint Wyoming legnépszerűbb turisztikai célpontja, Jackson város lakossága.

Wyoming összlakossága kevesebb mint 580 ezer fő.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE