Kövess minket -on és -en!

Egy észak-britanniai politikus azt követeli, hogy a transzneműséggel szembeni érveket cenzúrázzák a médiában, a transzofóbokat pedig nyomják el.

Lorna Slater miniszter, a skót parlament baloldali képviselője támogatja azokat a törvényeket, amelyek lehetővé tennék, hogy az emberek orvosi vizsgálat nélkül megváltoztathassák nemüket. A skóciai The Herald című lapnak adott interjújában a zöldpárti miniszter elítélte a transzneműekről szóló vitában az „egyensúlyra való törekvést” vagyis hogy a témában mindkét oldalt meghallgassák, és a liberális transznemű politikát ellenzőket az úgynevezett „klímatagadókhoz” hasonlította.

„Nem törekszünk az egyensúly megteremtésére a rasszizmus vagy az antiszemitizmus kérdésében, de megengedjük az egyensúlynak ezt a fiktív lehetőségét, amikor a transzellenes nézetekről van szó” – olvasható a skót lapban majd azt is hozzátette, hogy „undorítónak találja az egészet”.

A miniszter – aki Kanadában született, nevelkedett és tanult, de most Skóciában kormányoz – azzal is megvádolta a transzlobbi ellenzőit Nagy-Britanniában, hogy az Egyesült Államokból kapnak támogatást. „Úgy tudom, hogy bizonyos jobboldali amerikai csoportoktól származó pénzek áramlanak az Egyesült Királyságban működő szervezetekbe” – mondta.

A Skóciából érkező sorozatos buzibarát hírek alapján úgy tűnhet, hogy Nagy-Britannia ezen része teljesen alávetette magát az LMBTQ-lobbinak, ám szerencsére nem mindenki osztja ezeket a véleményeket és vannak még olyan szervezetek, mint amilyen a For Women Scotland, amely a nemváltással kapcsolatos devianciák visszaszorítására jött létre.

„Ironikus, hogy a nőjogi aktivistákat antiszemitákhoz, rasszistákhoz és a klímaváltozás tagadóihoz hasonlítja, miközben egyesek szerint mértéktelen, uszító, tények nélküli eszmefuttatása a szélsőséges fanatizmus minden jegyét magán viseli, valamint a biológiai tudományok alapjainak tagadását” – írja Susan Smith, a For Women Scotland igazgatója a miniszter véleménye kapcsán, aki a továbbiakban azért is bírálta Slatert, hogy a politikai ellenfelek cenzúrázására és elnyomására szólít fel – írta meg a Breitbart.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.