„Azoknak, akik nem bánják a Szovjetunió felbomlását, nincs szívük – azoknak, akik eredeti formájában akarják feltámasztani, nincs eszük” – mondta egyszer Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Máskor pedig arról beszélt, hogy a Szovjetunió felbomlása a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt. Ha nem is eredeti formájában, de a szimbólumok szintjén már elindult a Szovjetunió föltámasztása, és különösen jól látszik ez Ukrajnában, ahol az orosz csapatok útját ukrán épületekre kitűzött szovjet és szovjet győzelmi zászlók, illetve újra fölállított Lenin-szobrok jelzik. Miközben Oroszországban egyre erősebb a szovjetnosztalgia, az ukránok igyekeznek megszabadulni és érzelmileg is elszakadni a szovjet múlttól. Így az oroszok és az ukránok közötti küzdelem a szimbolikus térben a szovjet relikviák, illetve a szovjet múlt eltávolítása közötti küzdelemmé változott.

Szovjetnosztalgia Ukrajnában és Oroszországban

A Rating közvélemény-kutató intézet széleskörű felmérést végzett Ukrajnában az ukrán lakosság attitűdjeiről. Számos kérdés vonatkozott a Szovjetunióval és a hozzá kapcsolódó személyekkel és eseményekkel kapcsolatos érzelmekhez. A főbb eredmények a következők:

Miközben Oroszországban 2010 óta 55-ről 63 százalékra nőtt azok aránya, akik nosztalgiát éreznek a széthullott Szovjetunió iránt, Ukrajnában ez jelentősen csökkent: amíg 2010-ben az ukránok 46 százaléka érzett nosztalgiát a Szovjetunió iránt, 2022-re ez 11 százalékra esett vissza. Az ukránok 87 százalékának egyáltalán nem hiányzik a Szovjetunió. Mindent, ami szovjet, az ukránok nagy része ma már orosznak tekint, aminek egyik fő oka, hogy a szovjet szimbólumokat az orosz propaganda használja az Ukrajna elleni háborúban.

A Győzelem Napja iránti attitűdök változtak meg a legalapvetőbben. Miközben 2022 előtt május 9-ét az ukrán lakosság 80 százaléka jelentős személyes szimbolikával bíró ünnepnek tekintette, addig ma már a válaszadók 36 százaléka szerint csak a múlt relikviája, 23 százalékuk szerint pedig csak egy átlagos nap. A nap győzelmi szimbolikája az évek során egy emlékezeti szimbolikába fordult át: a válaszadók 80 százaléka szerint ez az Emlékezés Napja, miközben csak 15 százalékuk szerint a Győzelem Napja (2018-ban még 58 százalék gondolta utóbbit).

A válaszadók 78 százaléka mindennek ellenére nagyra értékeli az ukrán emberek hozzájárulását a „fasizmus fölötti” győzelemhez, 67 százalékuk pedig azt mondja, az ukránok hozzájárulása volt a legnagyobb a nemzetiszocialista Németország térdre kényszerítéséhez.

Nagy változás volt abban is, hogy az ukránok szerint felmenőik a szovjet vagy az ukrán hazáért küzdöttek-e a II. világháborúban. 2008-ban az ukránok 78 százaléka gondolta azt, hogy a szovjet hazáért küzdöttek, 13 százalékuk, hogy Ukrajna felszabadításáért, és csak 3 százaléka, hogy Európa felszabadításáért. 2022-ben már csak 39 százalékuk gondolja azt, hogy a szovjet hazáért folyt a harc, 44 százalékuk szerint Ukrajnáért küzdöttek. Mára az ukránok 7 százaléka gondolja azt, hogy a világháborúban Európa felszabadításáért harcoltak. Egy dolog azonban nem változott: 2008-ban és 2022-ben is csak 3 százaléknyian gondolták azt, hogy az ukránok Sztálinért küzdöttek.

A szovjet vezetők egyre népszerűtlenebbek Ukrajnában: a Szovjetuniót megalapító Lenin népszerűsége az elmúlt 5–8 évben megfeleződött, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén Sztálin népszerűsége pedig harmadolódott Ukrajnában. Ma már csak az ukránok 13 százaléka beszél pozitívan Leninről, és mindössze 7 százalékuk Sztálinról.

Az ukránok 65 százaléka támogatja az utcanevek átnevezését szovjet vagy orosz nevekről ukránra. 71 százalékuk támogatja az Oroszországgal kapcsolatos emlékművek lebontását. A II. világháborús emlékművek lebontását viszont a megkérdezettek 40 százaléka ellenzi, 19 százaléka támogatja, 36 százalék pedig semleges a kérdésben.

Az eredményekből látható, hogy míg a Krím elcsatolása és a donbaszi polgárháború kezdete előtt az ukrán társadalom egy jelentős része még nem választotta el egyértelműen Ukrajna történetét a Szovjetunió történetétől, 2014 óta a szovjet múlt egyre inkább a legfőbb ellenséggel, a putyini Oroszországgal asszociálódik, ez pedig a történelem átértékelését is magával hozta. Ezzel párhuzamosan viszont a mai Oroszország egyre inkább azonosítja magát a széthullott Szovjetunióval, ez pedig az orosz közvéleményben egyre nagyobb szovjetnosztalgiában mutatkozik meg.

Jól látható ez Sztálin egyre népszerűbbé válásában. A független Levada Központ közvélemény-kutató 2021 májusi felmérése szerint az oroszok 56 százaléka mondta azt, hogy Sztálin „nagy vezető” volt. 2016-ban még feleannyian gondolták így.

Sztálin rehabilitálása és népszerűvé válása természetesen nem magától történt meg, hanem állami segédlettel. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő Putyin Oroszországa című könyvéből az is kiderül, hogy a Sztálinról elismerően nyilatkozók aránya ma már Putyin támogatóinak körében még a kommunistákénál is nagyobb. Sz. Bíró szerint Putyin híveit „leginkább az az évek óta tartó, eszközökben alig válogató nyugatellenes propaganda” tette elfogadóvá Sztálinnal szemben, „ami az ukrajnai válságért és Oroszország szinte minden gondjáért és bajáért a Nyugatot teszi felelőssé”.

Ez a nyugatellenesség sokak fejében „összecsúszott” azzal a régóta sulykolt képzettel, hogy Sztálin tette a Szovjetuniót a Nyugat által is respektált nagyhatalommá. És ha ez így van, akkor nincs jelentősége a borzalmas áldozatoknak és a terrornak. A lényeg ugyanis az, hogy az ország Sztálin által vált erőssé – írta Sz. Bíró.

Ma már az számít anomáliának, ha valaki elítéli Sztálint és Sztálin történelmi teljesítményét, olyan egyöntetűvé vált a Sztálin iránti rajongás. Sz. Bíró szerint „kétféle sztálinizmus létezik párhuzamosan: egy retró, nosztalgikus, amit a kommunista párt idősebb tábora reprezentál, és van egy sztálinizmus, ami a hatalompárt szavazótáborában alakult ki. Ez azzal függ össze, hogy hosszú-hosszú évek alatt egy olyfajta legitimációs kultusza alakult ki a II. világháború emlékezetének, ahol már nagyon nehéz szétszálazni Sztálint és a háborús győzelmet.

De nemcsak Sztálin, hanem a Szovjetunió alapítója, Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz mozgalmi nevén Lenin is fontos szimbólummá vált, nem annyira Oroszországban, mint inkább az orosz ellenőrzés alá kerülő ukrajnai területeken. Míg a sztálini személyi kultusz emlékeit utódja, Nyikita Hruscsov desztalinizációs politikája keretében 1956 után nagyrészt eltávolították, Lenin kultusza a korábbiaknál is erősebb lett. Szerte a Szovjetunióban rengeteg Lenin-szobrot emeltek, amelyeket a birodalom összeomlása után sem küldtek szoborparkokba. Kivéve Ukrajnában, ahol a 2014-es majdani demonstrációk idején előbb spontán módon, majd hivatalosan is megindult a Lenin-szobrok ledöntése és eltávolítása. Az Ukrajnát meghódító oroszok azonban sorra elkezdték visszaállítani a kommunista vezér szobrait az elfoglalt területeken.

Raising the Soviet flag over the Zaporozhye Administration Building pic.twitter.com/gEPUOyaJMB

— maytham (@maytham1117) April 7, 2022

Terjednek a szovjet zászlók is az elfoglalt területeken

De nemcsak a Lenin-szobrok, a szovjet zászlók is virálisan terjednek az orosz erők által elfoglalt ukrajnai területeken. Már az invázió elején lefilmeztek szovjet zászlóval fellobogózott tankokat. A szovjet zászló a területfoglalás jele is: az ukrán közigazgatási intézményekről az oroszok rendre leszedik az ukrán zászlót, és orosz, szovjet, valamint szovjet győzelmi zászlókat tesznek a helyébe, ahogy a fenti videóban is. Az eddig elfoglalt egyetlen ukrán nagyvárosban, Herszonban szintén felvonták a győzelmi zászlót. A szovjet győzelmi zászló annak a sarló-kalapácsos és cirill betűs zászlónak a másolata, amelyet 1945. május 1-jén tűzött ki három szovjet katona a Reichstagra, egy nappal a Führer öngyilkossága után, és amely azóta is nagy népszerűségnek örvend a Szovjetunió iránt perverz nosztalgiát érzők körében.