Kövess minket -on és -en!

Jogerősen elítélték az "újságírókat fenyegető" Zagyvát - számol be az atv.hu.

A szélsőbaloldali orgánum beszámolója szerint az elsőfokú elmarasztaló határozatot megerősítve, az ítélet súlyosbításáról döntött a másodfokú bíróság abban a perben, melyet újságírók fenyegetése miatt indítottak Zagyva Gyula korábbi jobbikos parlamenti képviselő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke és Incze Béla, a HVIM másik vezetője ellen.

Zagyva 300 ezer, Incze 120 ezer forintos pénzbüntetésben részesült. Ha nem fizetnek fogházbüntetéssel válthatják ki az összeget. Zagyva György Gyula korábban több ízben is képtelennek nevezte a vádakat.

Az ítéletre Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke reagált Facebook-oldalán. Bejegyzését változatlanul közöljük:

"Elítélték Zagyva György Gyulát és Incze Bélát, a HVIM két vezetőjét, azért, mert a Hit Gyülekezetének (Hetek) két újságíróját állítólag karikás ostorral hadonászva (!) megfenyegette évekkel ezelőtt a Magyar Szigeten. Arról már nem szól a fáma, hogy ezek az újságírók tendenciózusan hazug, csúsztató, álruhás riportokat közöltek a nemzeti szervezetek rendezvényeiről, így a Magyar Szigetről is. Az a helyzet, hogy Magyarországon egy-két kivétellel az összes médium, s így az újságírók is hazudnak, rágalmaznak, csúsztatnak, s ezzel félrevezetik a magyar társadalmat, amely aztán ennek megfelelően szavaz 4 évente a választásokon is. A jó hír, hogy egyre több ember lát át rajtuk. Egyébiránt én azzal a bírói gyakorlattal sem értek egyet, miszerint a közszereplőknek a legtöbbször el kell viselniük a média rágalmait. Éppen ellenkezőleg: a közszereplőt kellene jobban védeni a média torzításaitól, hiszen a választópolgárok zöme a média hatására dönt a voksáról. Ha rossz politikai vezetői voltak/vannak Magyarországnak, azért elsősorban a média képviselői a felelősek. Lényegesen nagyobb társadalmi károkat okoznak az ilyen Hetek-féle manipuláló újságírók, mint a karikás ostor (amely egyébként népi hagyományőrző kellékként volt ott a fesztiválon), amitől megijedtek az újságírók".

atv.hu nyomán alfahir.hu

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.