Kövess minket -on és -en!

A román Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálatot indított a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen, mert január 3-i közleményében mellékes témaként állította be a holokausztot.

A Romániában hatályban lévő, a történelem eseményeiről való gondolkodást és beszédet szabályozó törvény szerint a „holokauszt vagy annak következményeinek nyilvános tagadása, kétségbe vonása, helyeslése, indokoltnak feltüntetése vagy jelentőségének lekicsinylése” 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő, az elkövetés módjától és eszközétől függetlenül.

Az AUR azt írta sajtóközleményében, hogy évek óta a „romániai oktatás minőségének szisztematikus aláaknázása folyik azáltal, hogy olyan mellékes témákat emelnek különálló tantárgy rangjára, amelyeket a már létező tantárgyak keretében, egyszerű leckeként is lehet tanítani: például a szexuális nevelést vagy a holokauszt történetét”. 

A kormány „idegengyűlölet és antiszemitizmus elleni” különmegbízottja, Alexandru Muraru szerint az AUR-t az antiszemitizmus miatt be kell tiltani (a magyarellenesség nem probléma). A G4media.ro portál pedig emlékeztetett rá, hogy a párt olyan jelöltet állított az államelnöki tisztségre, aki vállaltan szimpatizált a nemzetiszocialista korszellemet Romániában az 1930-40-es években megjelenítő legionárius mozgalom vezetőivel, és a párt társelnöke is többször jelét adta a legionárius mozgalom iránti rokonszenvének.

A holokausztkritikus megnyilvánulást az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet is elítélte. Azt írták, hogy „a holokauszt tagadása a parlamenti mentelmi jog mögé bújva csak az antiszemita gyűlöletet erősíti, és éppen ennek a politikai következményei vezettek a holokauszthoz. A holokauszt tagadása a demokrácia tagadásának egyértelmű jele” – olvasható az állásfoglalásban.

Kövess minket -on és -en!

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.