Kövess minket -on és -en!

"Ausztráliában erősödik a szélsőjobboldaliság a lakosok körében, egyre több fiatal radikalizálódik internetes forrásokból merítve ismereteiket" – kongatta meg a vészharangot egy szenátusi bizottságnak tett jelentésében az Ausztráliai Szövetségi Rendőrség (AFP) helyettes parancsnoka.

Ian McCartney azért azt is kijelentette, hogy az iszlamista hátterű terrorizmus "még mindig a legnagyobb veszély jelenti az ország nemzetbiztonságára nézve".

Az AAP hírügynökség szerint McCartney arról beszélt, hogy a nyomozó hatóságoknak egyre gyakrabban van dolguk a nemzetiszocialista irányzatok híveivel, ami "valós és folyamatos veszélyt" jelent. Aggasztónak nevezte, hogy a "fiatalok radikalizálódása nagyon agresszíven zajlik". Nem kívánta számszerűsíteni, hogy hány ilyen esettel van dolga a rendőrségnek, elmondása szerint azért, hogy ne sodorja veszélybe a folyamatban lévő ügyeket.

Az ausztrál hírszerzés (ASIO) a múlt hónapban közölte, hogy a "szélsőjobboldali radikalizmus" jelenleg a terrorellenes hatóságok munkájának mintegy negyven százalékát köti le, míg 2016-ban ez az arány 16 százalékos volt.

A vírus a hibás

Mike Burgess, az ASIO főigazgatója a szervezet éves jelentésében azt írta a múlt héten, hogy a jobboldali radikalizmus "szervezetebbé, körmönfontabbá és tevőlegesebbé" vált. A koronavírus-járvány lendületet adott a "szélsőjobboldali ideológiának", mivel hívei a kormány intézkedéseiben a globalizmus, a multikulturalizmus és a zsidó-liberális demokrácia kudarcát látják. A szélsőjobboldali, hazafias csoportok továbbá elkerülhetetlennek tartják a társadalom összeomlását és a faji háború kitörését.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.