Kövess minket -on és -en!

A rajtaütés és házkutatás után derült ki, hogy nemzetiszocialista és fajvédő az a Scott Anderson, akit azért tartóztattak le, mert a gyanú szerint hét csőbombás támadást hajtott végre Kalifornia államban.

A hét bombából a férfi hatot autókra rögzített, a hetediket pedig egy postaládában hagyta. Az esetekben senki sem sérült meg, viszont a rendőrség felfigyelt arra, hogy a robbanóeszközök az idő során egyre bonyolultabbak lettek.

A férfit állami és szövetségi szinten is vád alá helyezték. A korábban már büntetett férfit azzal is vádolják, hogy illegálisan tartott fegyvert. Az ügyben még négy másik embert is gyanúsítanak.

A fehér férfi lakásáról számos zászló, molinó, bögre és egyéb tárgy került elő, amelyek nemzetiszocialista, vagy a fehér fajvédő szimbólumokat tartalmaznak. A rendőrség szerint „egyelőre nem lehet megmondani, hogy gyűlöletbűncselekményeknek számítanak-e a robbantások”.

Kövess minket -on és -en!

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

A közelmúltban egy kanadai bíróság kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves fiatalembert, amiért 18 éves korában megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Atomwaffen Division (AWD) – később National Socialist Order (NSO) néven ismert – csoporttal, amelyet Kanadában terrorista szervezetként tartanak nyilván.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Amikor 2002-ben útjára indítottuk a felvonulást, Trianon ügye még szinte teljesen száműzve volt a közéletből. A nemzet szétszakításáról, a magyarságot ért történelmi igazságtalanságról alig esett szó, a hivatalos politika pedig kerülte a kérdést.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.