Kövess minket -on és -en!

„A gyanúsított bizonyíthatóan neonáci ideológiát, antiszemitizmust terjesztett, korábbi lövöldözők tetteit dicsőítette, és egyértelműen az ő példájuk utánzásának vágyát és szándékát mutatta” – állítja az FBI.

Egy nemzetiszocialista aktivistát Michiganben azzal vádoltak meg, hogy „antiszemita terrortámadást” tervezett egy helyi zsinagóga ellen – közölték az amerikai tisztviselők.

A zsidó-liberális média arról számolt be, hogy a 19 éves Seann Patrick Pietila beismerte: „antiszemita kiáltványokat tett közzé Instagram-profilján, ahol dicsőítette többek között a 2011-es norvégiai és a 2019-es új-zélandi tömeges lövöldözéseket elkövető fegyvereseket”.

Vádat emeltek ellene – egyelőre fenyegetés miatt.

Szövetségi ügynökök nemzetiszocialista zászlókat és több lőfegyvert találtak az aktivista Upper Peninsula-i otthonában.

A nyomozók szerint a telefonján egy olyan feljegyzés volt, amelyben a michigani East Lansingban található Shaarey Zedek zsinagóga és a 2024. március 15-i dátum szerepelt. Ez a dátum egyben az új-zélandi Christchurch-ben történt tömeges lövöldözés ötödik évfordulója, amikor a fehér fajvédő Branton Tarrant 51 iszlamistát tett el láb alól.

Pietila telefonjában lévő felszerelési listán csőbombák és Molotov-koktélok szerepeltek. A letartóztatás egybeesett a pittsburghi zsinagógában elkövetett gyilkosság vádlottja elleni ítélettel is. A Pittsburghben 2018. október 27-én elkövetett akció az Egyesült Államok történetének „legsúlyosabb” antiszemita támadása volt, melynek során 11 zsidó lelte halálát.

Kövess minket -on és -en!

Felmérések szerint az amerikai nép nem akar háborút. Legalábbis momentán még nem, de csak médiakampány kérdése az egész. Kezdetben a második világháborúba is vonakodott belépni, aztán a sajtónak köszönhetően már égett a vágytól, hogy Sztálin segítségére siessen.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

Az 1920. június 4-én bekövetkezett trianoni tragédiát követően a két világháború közötti megcsonkított Magyarországon nem lehetett nem beszélni a területi revízióról.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

Sikerült kizökkenteni Marine Le Pent a nyári sziesztájából, hogy ismét négerekért és arabokért rajongjon, de most nem az olimpián.

Az aHang nevű baloldali civilszervezet egyik koordinátora fordult Budapest rendőr-főkapitányához, hogy betiltasson vele egy magánrendezvényt – írja a Magyar Jelen.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

A lövedék kifejezetten agitációs röplapok kiszórására készült. A megsárgult papírok közel 80 évet töltöttek el egy A-462 típusú szovjet propagandagránát belsejében.

A dunántúli hadműveletekben vettünk részt 1944 őszén és telén. Székesfehérvár eleste után – december 26-án – a balról Pusztavám, jobbról Csákvár–Környe irányába előre törő szovjet csapatok bekerítettek bennünket.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.