Trump háborúja Amerikában sem népszerű

Gazdag István – Demokrata.hu

Kövess minket -on és -en!

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Korábban még egyetlen amerikai elnök sem indított háborút nyilvános támogatás vagy bármilyen kongresszusi engedély nélkül. Márpedig az amerikai szavazók több mint fele ellenzi az Irán elleni amerikai katonai akciót, a nagy többségük pedig amerikai szárazföldi csapatok bevetését. Noha Trump azt állította, hogy az Egyesült Államok részvétele néhány héten belül lezárul, sok amerikai úgy véli, hogy a konfliktus hónapokig vagy tovább folytatódik. A legfrissebb felmérés szerint az amerikaiak 53 százaléka ellenzi a háborút, míg 40 százalékuk támogatja, a választóvonal egyértelműen a pártpreferencia mentén húzódik közöttük, mert a demokraták és a függetlenek nagyrészt ellenzik, míg a republikánusok támogatják. Ugyanakkor a népesség jelentős többsége (74 százalék) ellenzi szárazföldi csapatok Iránba küldését, és csak húsz százalék támogatja ezt az opciót. Még a republikánusok körében is hiányzik a támogatás a szárazföldi csapatok küldésére; a republikánusok 52 százaléka ellenzi az ötletet, 37 százalék támogatja. (U.S. Military Action Against Iran: Over Half Of Voters Oppose It, 74% Oppose Sending Ground Troops Into Iran, qu.edu, 2026.03.09.)

Az amerikaiak némileg megosztottak a több mint 40 iráni vezető, köztük Ali Hámenei ajatollah meggyilkolásának megítélése tekintetében: 48 százalékuk szerint a gyilkosságok indokoltak voltak, 43 százalékuk szerint viszont nem. Trump szerint azért van szükség katonai akcióra, mert Irán „súlyos fenyegetést” jelentett Amerikára, azt állítva, hogy hamarosan olyan rakétái lesznek, amelyek képesek elérni az Egyesült Államokat. Szakértők azonban úgy vélik, hogy Irán még évekre van attól, hogy ilyen hatótávolságú rakétát fejlesszen ki. A közvélemény-kutatás megállapította, hogy a szavazók többsége (55 százaléka) nem hitte, hogy Irán közvetlen katonai fenyegetést jelentene, és most a 77 százalék úgy véli, hogy valószínűleg terrorista támadás történik az Egyesült Államok területén Irán megtorlásaként. Trump háborúhoz való hozzáállását csak 38 százalékuk helyesli, míg 57 százalékuk helyteleníti; Trump egyébként korábban azt jósolta, hogy a háború négy-öt hétig is eltarthat, de az Egyesült Államoknak szerinte megvan a képessége arra, hogy „sokkal tovább” folytassa. Amikor a szavazókat arról kérdezték, hogy mennyi ideig tarthat a konfliktus, 3 százalékuk napokat, 18 százalékuk heteket, 32 százalékuk hónapokat, 13 százalékuk egy évet, 26 százalékuk ennél hosszabb időt jósolt.

Jelentések

Egy nemrégiben készült interjú során Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója és a Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa Izraelt egy apartheid államhoz hasonlította, és felvetette, hogy az Egyesült Államoknak a neki szánt katonai segély feltételéül kellene szabnia az ország emberi jogi helyzetét. Newsom megnyilvánulása figyelemre méltó, mert jelzi a Demokrata Párt változó retorikáját a kérdésben, de biztosan nem vitatott, mert még a leginkább fősodrú emberi jogi szervezetnek számító Amnesty International is évek óta elismeri a palesztin népességgel szemben Izraelben érvényesülő apartheidet. (Israel’s apartheid against Palestinians, amnesty.org, 2022.02.01.) Mára a zsidó állam renoméja jelentősen csökkent az Egyesült Államokban. Newsom kommentárja a feltételes támogatásról határozottan a főáramban van, és a demokrata szavazók évek óta túlnyomórészt e mellett az elképzelés mellett teszik le voksukat. (7 in 10 democrats say US should restrict aid to Israel, poll finds, truthout.org, 2025.04.29.) Új fejlemény viszont, hogy immár a republikánus szavazók többsége is támogatja az Izraelnek nyújtott támogatás megszüntetését. (Plurality of Republicans say end US aid to Israel: poll, responsiblestatecraft.org, 2025.12.16.) Ahogyan az is, hogy az amerikaiak 41 százaléka inkább a palesztinokkal szimpatizál, míg 36 százalékuk inkább az izraeliek felé hajlik. Több mint 25 év óta ez az első alkalom, hogy Izrael lemaradjon az általános szimpátiában. A tendencia még erősebb a fiatalok körében, mert a 18 és 34 év közötti válaszadók 53 százaléka inkább a palesztinokhoz húz. (Israelis no longer ahead in Americans’ Middle East sympathies, gallup.com, 2026.02.27.)

Az amerikaiak 56 százaléka szerint a háború „inkább Izrael javára szolgál” és csak 29 százalékuk gondolja azt, hogy „az Egyesült Államoknak kedvezett jobban”. A demokraták kevesebb mint ötöde és a függetlenek negyede mondta, hogy a háborúból inkább az Egyesült Államok profitál. Még a republikánusok között is többségben vannak azok, akik szerint a Közel-Kelet konfliktusai inkább Izrael hasznára válnak. Az amerikaiak többsége szerint Izrael túl nagy befolyással van az amerikai külpolitikára, és csak a négy százalékuk találta túl kevésnek e befolyást. Trump háborús kalandja árthat a Republikánus Pártnak a közelgő félidős választásokon, mert a függetlenek 51 százaléka kevésbé tartja valószínűnek, hogy a konfliktus miatt a republikánusokra szavazna, és csak a 17 százalékuk voksolna nagyobb valószínűséggel egy republikánusra azért, mert Trump megtámadta Iránt. A fiatalabb (45 év alatti) republikánusok 61 százaléka előnyben részesítene olyan jelöltet, aki csökkentené Izrael támogatását, míg a 45 év feletti republikánusok 56 százaléka azt favorizálná, aki Izrael támogatását helyezi előtérbe. (New poll: majority of Americans say Iran war is for Israel’s benefit over America’s, imeupolicyproject.com, 2026.03.20.)

Ráadásul a republikánus tábor „America first” szárnyának legbefolyásosabb véleményvezérei (Tucker Carlson, Candace Owens, Joe Rogan, Megyn Kelly, Marjorie Taylor Greene, Nick Fuentes stb.) határozottan háborúellenes álláspontot képviselnek, akik szerint Trump Izrael érdekében elárulta az egyik legfontosabb választási ígéretét. Az Epstein-ügy eltusolásában játszott szerepe után ez egy újabb olyan baklövés a részéről, amelynek tehát a novemberi félidős választásokon fizetheti meg az árát.

Kövess minket -on és -en!

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Mint tüzér – aki megjárta a Don-kanyar poklát – 1944. november 4-én estem szovjet fogságba Dunaföldvárnál.

Az olajipar a németországi export miatt, a Balkán, Ukrajna és a Nagynémet Birodalom közötti elhelyezkedés pedig a közlekedés szempontjából tette jelentőssé hazánkat, ezért tonnaszám szórták a bombát a magyar földek felett a „felszabadítók”.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Napjaink Amerikájában a neobolsevizmus woke ideológiája nevében nyílt fehérellenes faji uszítás folyik. A fekete hatalom (black power) megvalósítása érdekében a szórakoztatóiparban, a tömegtájékoztatásban és a felsőoktatásban ténykedő fekete agitátorok és fehér kollaboránsaik egyáltalán nem titkolják, hogy mire számíthatnak a fehérek – mindenekelőtt a heteroszexuális fehér férfiak – a jövő Amerikájában, amikor majd relatíve kisebbségbe kerülnek az össz­népességen belül (a jelenlegi demográfiai tendenciák alapján 2050 körül).

A „Tigris-fóbia” futótűzként terjedt, Montgomery ennek megakadályozására már odáig ment, hogy betiltott minden olyan jelentést, amely a Tiger-ek harci teljesítményeiről szólt.

A nemzetiszocialista Németország kiképző cirkálói szinte évi rendszerességgel tűntek fel a dél-chilei fjordoknál, amelyek a német admiralitás szemében Norvégia földrajzi ikerpárját jelentették, ahol feltűnés nélkül gyakorlatozhattak.

1945. március 6-án hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Budapesten is megmutatta valódi arcát a különböző autonóm anarchista-szélsőbaloldali csoportok hálózataként működő Antifasiszta Akció.

Enver Hodzsa albán kommunista diktátor rémuralma idején egy vicc is elég volt a kényszermunkához Albániában.

Menetünk 1945 nagypénteként indult el Ausztria felé. Május 2-án Gmunden városka közelébe értünk. Az oroszok a hátunk mögött, előttünk a linzi műút, azon túl a szövetséges csapatok tanyáztak.

A fehérellenes rendszer disztópikus Titanicja már jó ideje beleütközött a multikulti valóság jéghegyébe, és csak idő kérdése, hogy a lékeken át bezúduló „vibráló sokszínűség” mikor rántja le a mélybe.