Kövess minket -on és -en!

Belehalt sérüléseibe egy 22 éves nő, akit egy svéd menekülttáborban késeltek meg, írja a Local.

(Index, Kuruc.info)

A mölndali menekült központban olyan 14-17 év körüli menekülteknek biztosítanak szállást, akik felnőtt gyám vagy rokon nélkül érkeztek az országba. A támadás oka egyelőre ismeretlen, de a többi bentlakónak sikerült lefognia a fiút, ameddig kiértek a rendőrök. A támadók korát és nemzetiség nem tette publikussá a rendőrség, de kiszivárgott, hogy szomáliaiakról van szó.

A gyilkosságot megelőzően az országos rendőrfőkapitány 4100 rendőrt és kisegítő személyzetet kért a terrorizmus elleni harchoz, a migránsok deportálásához és a menekülttáborok biztosításához. Dan Eliasson rendőrfőnök azt is elmondta, hogy a helyzet nem volt ennyire súlyos fél évvel ezelőtt és ennek minden bizonnyal az lesz a következménye, hogy más munkákat kevésbé tudnak ellátni mint eddig. Az utóbbi időben megszaporodtak a rendőri hívások a menekültközpontok elleni gyújtogatások és támadások miatt is.

A 9,8 millió lakosú Svédország több mint 160 ezer harmadik világból érkező bevándorlót fogadott be 2015-ben, közülük 25 ezer felnőtt kíséret nélküli fiatalkorú.

A svéd miniszterelnök kedden meglátogatta azt az állítólag szülők nélkül érkezett, 14–17 éves bevándorlók számára létrehozott mölndali tábort, ahol a 15 éves szomáliai hulladék halálra késelte a 22 éves szociális munkást.

"A Svédországba érkezettek közül sok fiatal megrázó eseményeken ment keresztül, nem lehet egyszerű válaszokkal magyarázni a történteket" – mentegette az aljas gyilkost a kormányfő.

Kövess minket -on és -en!

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében.