Kövess minket -on és -en!

Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott.

Emlékét őrizve hajdú-bihari divíziónk július 8-án immáron 5. alkalommal szervezte meg Debrecenben a Gyuri nevéhez fűződő emléknapot.

Ahogy eddig, úgy ez alkalommal is a debreceni köztemető bejáratánál gyülekeztek a bajtársak, volt barátok, és azon fiatalabb generáció tagjai is, akik Gyurit már csak a klasszikus Titkolt számokat hallgatva ismerhették meg.

Norbi a Gyurival közösen megélt történetek felelevenítésével kezdte megemlékező beszédét. Felidézve a baleset napjának felrázó napján történteket, valamint a közös kalandokból született anekdotákat, Norbi hangsúlyozta, hogy akkor tudjuk Gyuri emlékét megőrizni, ha dalait nem feledjük, és azok mondanivalóját mindennapi életünk során megéljük.

A megemlékezést S. István a Hundriver énekese és gitárosa által előadott Skrewdriver klasszikus, a Suddenly színesítette.

A küzdelem és harc folytonosságára, melyet Gyuri vívott a zene fegyverével az Incze Béla által levezényelt "Vagyunk” rítus emlékeztette a megemlékezés résztvevőit, melyet a fekete füstoszlopok kíséretében eltöltött egyperces néma csend követett.

Végül a megemlékezést a résztvevő szervezetek koszorúzása, valamint a jelenlevők által a mécsesek és virágok sokaságának az elhelyezésével zárult.

A temetőből kifele sétálva idén is meglátogattuk Komáromi Gábor nyughelyét is, és Komcsiról, Gyuri barátjáról is megemlékeztünk egy-egy mécses meggyújtásával.

A nap egy debreceni klubban folytatódott, ahol a felcsendült régi nóták mellett közösen koccinthattunk Gyurimesterre. A bajtársi találkozót a Hundriver akusztikus koncertje színesítette, mely jó hangulatban, többek között Gyuri kedvenc Skrewdriver számainak közös éneklésével telt.

Köszönjük a részvételt mindenkinek, jövőre találkozunk.

Kima Norbi egy kis érdekességet is megosztott a jelenlévőkkel, melyet ezúton is ajánlunk figyelmetekbe. A Titkolt Ellenállás web-oldala a közelmúltban megújult, ugyanis mind itthonról, mind külföldről folyamatos az érdeklődés a korábbi kiadványok iránt. A webshop mellett a zenekar történetével is megismerkedhetnek a fiatalabbak, illetve több videó is elérhető a felületen keresztül. A weboldal ide kattintva érhető el.

Forrás: Légió Hungária

Kövess minket -on és -en!

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.