Kövess minket -on és -en!

„Esküszöm a Szent Koronára, hogy az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom. Magamat mindig a hadi törvények szerint, harcoshoz illő módon viseltetem, és így becsülettel élek és halok. Isten engem úgy segéljen!”

E sorok járnak az eszemben amikor a tegnapi kitörés-emléktúrára gondolok. Az óbudai Jobbik szervezésében idén is százak vettek részt a budapesti kitörésben elesett magyar honvédekre és német katonákra történő megemlékezés-sorozaton, mely keretében a Budai-hegység katonasírjait kerestük fel, hogy leróhassuk kegyeletünket az elhunyt hősök emléke előtt.

Az Erdőalja úti buszvégállomástól meredek kaptatón jutottunk fel a Csúcs-hegyre, ahol egy szép emléktáblával megjelölt katonasír fogadott minket. A sírhely alatti tisztáson naplórészletek, visszaemlékezések felidézésén keresztül rövid beszéd ismertette a kitörés főbb eseményeit. Az ismeretlen magyar katona sírjánál mécseseket helyeztünk el, majd az emlékhely szép nemzetiszín szalaggal ékesített koszorút kapott. A Csúcs-hegy nyergénél rögtönzött büfé fogadott bennünket, ahol forralt borral kínáltak, majd a csoportról közös fotó készült.

Az idő sajnos nem volt túl kegyes. Hol eleredt, hol elállt az eső. Mintha a Jóisten is megsiratta volna a hazáért elesett hős honvéd fiainkat. Az esőtől felázott talaj nagyon csúszott, a sáros, agyagos úton nehéz volt az előrejutás. Sajnálatos módon két baleset is hátráltatta az előrejutást, de az elszánt túrázók így is rövid idő alatt eljutottak a Homok-hegyi katonasírig. Ismételten mécsesgyújtás, megemlékezés, koszorúzás következett, mint az összes többi sírnál, amit felkerestünk. A sírra a koszorút Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő helyezte el. Nem messze innen egy újabb sírra bukkantunk, ahonnan egy kitisztított futóárkon keresztül közelítettük meg a negyedik katonasírt. Már Hűvösvölgy felett jártunk. A pesthidegkúti templom harangjai szépen visszhangoztak az esti sötétségben. A kegyelet órái voltak ezek. Az idő súlyos léptekkel haladt, s gondolatainkban az 1945-ös eseményeket idéztük fel, miközben a sárral küzdöttünk. Hűvösvölgyben sokan villamosra szálltak, és így fejezték be a túrát, én azonban azzal az elszánt maggal haladtam tovább, akik elhatároztuk, hogy a végsőkig kitartva végigcsináljuk a megemlékezést.

Hűvösvölgy fölött, a gyermekvasút felé eső hegyoldalban áll az első, még 1967-ben erdészek által rendbe tett katonasír, egy ismeretlen magyar honvéd mécsesekkel díszített síremléke. Rövid megemlékezés után Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő helyezte el koszorúját. Innen a Hárs-hegy oldalába kapaszkodtunk fel, és haladtunk egészen a Széher útig, ahol az erdő szélén négy ismeretlen katona alussza örök álmát. Az utolsó mécsesemet is meggyújtottam. Az utolsó megemlékező beszéd is elhangzott, majd a Kárpátia zenekar négy tagja koszorúzta meg a katonák egy-egy sírját. Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg! Nemzeti imádságunkat és a Székely himnuszt Petrás János felvezetésével közösen énekeltük el. Együtt énekelt mindenki. A néma erdő pár percig a magyar himnusz hangjától volt hangos. Talán feljutott énekünk a csillagösvényre, s a hős katonák onnan fentről láthatták, hogy a harcuk nem volt hiábavaló. Mert vagyunk még magyarok, s mert élni akarunk. Magyarként. Magyarországon. Az eső meg csak esett, a Jóisten siratta a hazáért elesett hős honvédeket.

A túra végén a szervezők felvarróval jutalmazták azokat, akik sokat tettek e megemlékezés sikeréért. Köztük volt egy orosházi fiatal is, aki csak ezért utazott fel Budapestre. Az elszántsága példaértékű volt. A túra teljesítői zsíros kenyeret és kitűzőt kaptak, majd egy régi faros Ikarus busszal utazhattak vissza autóikhoz azok, akik a túra kezdőpontjánál hagyták autóikat.

Ha voltak is rossz pillanatok, mint a sárban való dagonyázás, azért összességében nagyon jó, színvonalas volt a megemlékezés. A sérülteknek jobbulást kívánok!

A hős honvédek emlékének ápolása minden igaz magyar ember kötelessége. Mert ne feledjük:
„Tízezrek vesztek a csatamezőn. A halott katonák immár felköltöztek a csillagok közé. Ott állnak most, dicső őseik közt, Hunnia égi seregében. És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit, és erény, visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként!”

Dicsőség a hazáért elesett hősöknek!

Bálint mester

Kövess minket -on és -en!

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett.