Kövess minket 
-on és 
-en!
„Esküszöm a Szent Koronára, hogy az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom. Magamat mindig a hadi törvények szerint, harcoshoz illő módon viseltetem, és így becsülettel élek és halok. Isten engem úgy segéljen!”
E sorok járnak az eszemben amikor a tegnapi kitörés-emléktúrára gondolok. Az óbudai Jobbik szervezésében idén is százak vettek részt a budapesti kitörésben elesett magyar honvédekre és német katonákra történő megemlékezés-sorozaton, mely keretében a Budai-hegység katonasírjait kerestük fel, hogy leróhassuk kegyeletünket az elhunyt hősök emléke előtt.
Az Erdőalja úti buszvégállomástól meredek kaptatón jutottunk fel a Csúcs-hegyre, ahol egy szép emléktáblával megjelölt katonasír fogadott minket. A sírhely alatti tisztáson naplórészletek, visszaemlékezések felidézésén keresztül rövid beszéd ismertette a kitörés főbb eseményeit. Az ismeretlen magyar katona sírjánál mécseseket helyeztünk el, majd az emlékhely szép nemzetiszín szalaggal ékesített koszorút kapott. A Csúcs-hegy nyergénél rögtönzött büfé fogadott bennünket, ahol forralt borral kínáltak, majd a csoportról közös fotó készült.
Az idő sajnos nem volt túl kegyes. Hol eleredt, hol elállt az eső. Mintha a Jóisten is megsiratta volna a hazáért elesett hős honvéd fiainkat. Az esőtől felázott talaj nagyon csúszott, a sáros, agyagos úton nehéz volt az előrejutás. Sajnálatos módon két baleset is hátráltatta az előrejutást, de az elszánt túrázók így is rövid idő alatt eljutottak a Homok-hegyi katonasírig. Ismételten mécsesgyújtás, megemlékezés, koszorúzás következett, mint az összes többi sírnál, amit felkerestünk. A sírra a koszorút Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő helyezte el. Nem messze innen egy újabb sírra bukkantunk, ahonnan egy kitisztított futóárkon keresztül közelítettük meg a negyedik katonasírt. Már Hűvösvölgy felett jártunk. A pesthidegkúti templom harangjai szépen visszhangoztak az esti sötétségben. A kegyelet órái voltak ezek. Az idő súlyos léptekkel haladt, s gondolatainkban az 1945-ös eseményeket idéztük fel, miközben a sárral küzdöttünk. Hűvösvölgyben sokan villamosra szálltak, és így fejezték be a túrát, én azonban azzal az elszánt maggal haladtam tovább, akik elhatároztuk, hogy a végsőkig kitartva végigcsináljuk a megemlékezést.
Hűvösvölgy fölött, a gyermekvasút felé eső hegyoldalban áll az első, még 1967-ben erdészek által rendbe tett katonasír, egy ismeretlen magyar honvéd mécsesekkel díszített síremléke. Rövid megemlékezés után Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő helyezte el koszorúját. Innen a Hárs-hegy oldalába kapaszkodtunk fel, és haladtunk egészen a Széher útig, ahol az erdő szélén négy ismeretlen katona alussza örök álmát. Az utolsó mécsesemet is meggyújtottam. Az utolsó megemlékező beszéd is elhangzott, majd a Kárpátia zenekar négy tagja koszorúzta meg a katonák egy-egy sírját. Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg! Nemzeti imádságunkat és a Székely himnuszt Petrás János felvezetésével közösen énekeltük el. Együtt énekelt mindenki. A néma erdő pár percig a magyar himnusz hangjától volt hangos. Talán feljutott énekünk a csillagösvényre, s a hős katonák onnan fentről láthatták, hogy a harcuk nem volt hiábavaló. Mert vagyunk még magyarok, s mert élni akarunk. Magyarként. Magyarországon. Az eső meg csak esett, a Jóisten siratta a hazáért elesett hős honvédeket.
A túra végén a szervezők felvarróval jutalmazták azokat, akik sokat tettek e megemlékezés sikeréért. Köztük volt egy orosházi fiatal is, aki csak ezért utazott fel Budapestre. Az elszántsága példaértékű volt. A túra teljesítői zsíros kenyeret és kitűzőt kaptak, majd egy régi faros Ikarus busszal utazhattak vissza autóikhoz azok, akik a túra kezdőpontjánál hagyták autóikat.
Ha voltak is rossz pillanatok, mint a sárban való dagonyázás, azért összességében nagyon jó, színvonalas volt a megemlékezés. A sérülteknek jobbulást kívánok!
A hős honvédek emlékének ápolása minden igaz magyar ember kötelessége. Mert ne feledjük:
„Tízezrek vesztek a csatamezőn. A halott katonák immár felköltöztek a csillagok közé. Ott állnak most, dicső őseik közt, Hunnia égi seregében. És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit, és erény, visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként!”
|
|
|
|
|
|
Dicsőség a hazáért elesett hősöknek!
Bálint mester
