Kövess minket -on és -en!

Hermann Göring, a Lufwaffe parancsnoka autójának árverésére mondott nemet az eBay aukciós portál.

A Mercedes Benz listázását szabályzatukra hivatkozva utasították el, amely tartalmazza a "gyűlöletkeltő" tételek tilalmát. A Führer bizalmasa igényei szerint 1941-ben gyártott Mercedes Benz Cabriolet jelenleg egy floridai luxusautó-szalonban áll darabokban. A tulajdonosok mintegy 750 ezer dollárt (170 millió forintot) terveznek rákölteni.

Az eBay arra kérte a szalon tulajdonosait, töröljék a tételt, amelyre július elejétől lehetett volna licitálni. "Szabályzatunk tiltja a sértő jellegű árucikkek és tartalmak eladását. Ez magában foglalja az olyan tételeket, amelyek támogatják vagy dicsérik a gyűlöletet, az erőszakot, a faji, nemi vagy vallási intoleranciát" - írta Ryan Moore, a portál szóvivője.

David Rathbun, az autószalon egyik tulajdonosa szerint a járművet az amerikai hadsereg foglalta le Berchtesgadenben. A háború után a kocsi a hadseregben feleslegessé vált, végül eladták Sam Hosier főtörzsőrmesternek, aki a megszállt Németországban autózott vele. Ő vitte magával Amerikába, ahol 1955-ben megvette tőle egy észak-karolinai illető, aki egészen 2014-ig birtokolta a kocsit.

A jelenlegi tulajdonosok nem árulták el, mennyit fizettek a járműért, csak annyit, hogy 5-7 millió dollárt (1,1-1,6 milliárd forint) reméltek érte. Göring egy másik autóját, a Kék Lúd becenevű Mercedes 540 K-t körülbelül 2 millió dollárért (453 millió forintért) árverezték el 2011-ben Olaszországban.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).