Kövess minket -on és -en!

Az elmúlt 75 évben sok kincsvadász eredt a több száz tonna nemesfém nyomába, de az eddig sosem került elő.

Egy maroknyi vállalkozó szellemű kincsvadász a jövő héten 48 hatalmas „krátert” fog ásni egy délnyugat-lengyelországi kis falucska szélén található elhagyatott kastély kertjében, mivel meggyőződésük, hogy valahol ott rejtették el a a Harmadik Birodalom aranykészletének egy részét a Schutzstaffel (SS) katonái a II. világháború utolsó heteiben – írja a lengyel sajtóra hivatkozva a Daily Mail interentes kiadása.

Az 1938-as Anschluss, valamint Csehország 1939 márciusában történt annektálása után az osztrák, illetve a cseh nemzeti bank aranykészletét a németek lefoglalták, majd Berlinbe szállították a Reichsbank széfjeibe.

A Németország által igazgatott mintegy tucatnyi országból szintén jelentős mennyiségű arany és különböző műkincsek kerülte a németek birtokába a második világháború kitörése után.

A téma szakértői szerint mai árfolyamon számítva mintegy 650 millió dollár, azaz körülbelül 1950 milliárd forint értékű aranyról lehet szó.

A világháború végén a Reichsbank páncélszekrényeiben őrzött aranyat vonatokra pakolták és ismeretlen helyekre szállították. A kincsek nagy részéről a mai napig nem tudni, merre lehetnek. Utoljára 1945 februárjában került elő birodalmi arany, amikor George Patton amerikai katonatiszt és csapata 20-30 tonna nemesfémre bukkant a Berlintől 200 kilométerre fekvő Merkers közelében, egy használaton kívüli földpát-bányában.

Az eltűnt arany természetesen sok ember fantáziáját megmozgatta már az elmúlt 75 évben, de ez idáig senkinek sem sikerült hitelt érdemlő bizonyítékokat találnia arról, hogy merre lehetnek a kincsek.

Nemrég előkerült egy Waffen-SS-tiszt naplója, melyben egy „Michaelis” álnéven író férfi részletesen elmeséli, hogy a szervezet első embere, Heinrich Himmler „hova rejtette el Európában a nácik aranyát”.

A naplóban összesen 11 helyszín kerül bemutatásra, ahol ékszerek, arany, műtárgyak és egyéb vallásos ereklyék vannak eldugva.

A dokumentum szerint az egyik ilyen lelőhely a Minkowskie nevű lengyel falucska szélén található 18. századi kastély, ami a világháború alatt bordélyházként üzemelt.

„Minden szükséges engedélyünk megvan ahhoz, hogy megkezdjük az ásatásokat. Folyamatosan együttműködünk a Kulturális Minisztériummal és az örökségvédelmi hatóságokkal. Összesen 11 helyszínről van tudomásunk a napló alapján, ahol náci kincsek lehetnek, de mind közül ennek a legkönnyebb a feltárásra. Ezért kezdünk itt” – fogalmaz Roman Furmaniak, aki azt is elmondta, hogyha aranyat vagy műkincseket találnak a palota udvarán, akkor azt természetesen visszajuttatják a jogos tulajdonosoknak vagy örökösöknek – írja a Ripost.

Kövess minket -on és -en!

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.