Kövess minket -on és -en!

Egy Európa-szerte elvégzett kutatás eredményei szerint Románia utolsó helyen végzett, ami az állampolgárok IQ-szintjét illeti. 

A komparatív eredményeket Dr. Anca Dobrean egyetemi előadó tanár jelentette be egy bécsi konferencián, közli blogján Daniel David, a BBTE Klinikai pszichológia és pszichoterápia karának vezetője, Daniel David.

„Intelligencia terén utolsók vagyunk! Legalábbis A nemzetközileg legelismertebb és legszigorúbb vizsgálatok egyike, a RAVEN-teszt szerint”, jegyzi meg David.

A románok 99 százaléka tudományos analfabéta

Egy másik recens kutatás (Tudomány és társadalom – a népesség érdeklődése és felfogása a tudományos kutatások vonatkozásában) azt vizsgálta, mennyit tud a román nép a világról, amelyben él, illetve mi a tudományosság és a vallásosság közötti arány.

Az eredmények önmagukért beszélnek. A románok majdnem fele (42%) úgy gondolja, a Nap forog a Föld körül. Az alanyok 7 százaléka nem tudta, mit mondjon, vagy nem óhajtott válaszolni.

További meghökkentő eredmények: hazánk lakosságának egyharmada úgy gondolja, hogy főzés által a radioaktív tej ihatóvá válik. Továbbá a románok 32 százaléka meg van győződve arról, hogy léteznek olyan emberek, akiket megszállt az ördög.

Röviden: a kutatás eredményei szerint a románok alig 1 százaléka rendelkezik komolyabb tudományos ismeretekkel. Összehasonlításképpen: Franciaország és Németország esetében ez az arány 17 százalék körül mozog.

Egy négy évvel ezelőtt végzett hasonló kutatás során Románia hátulról a harmadik helyen végzett (94-es IQ-val), Törökország és Szerbia előtt. Akkor Németország foglalta el az első helyet, átlag 107-es IQ-val.

Az okok

1. A gyenge és folyamatosan változó oktatási rendszer, minősíthetetlen tanintézményi infrastruktúra, alig motivált tanügyi dolgozók.

2. Az egyre nagyobb mértékű emigráció. És bárki könnyen felmérheti, hogy elsősorban a magas IQ-val rendelkező állampolgárok találnak maguknak életteret, szerte a világban.

Nos, ez a helyzet. Lehet, hogy mégsem ártana áldozni a közoktatásra? És megbecsülni az intelligens embereket a mioritikus hazában?

Érdekes volna egy olyan területi felmérés is, ahol Erdélyt külön választanák.

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.