Kövess minket -on és -en!

A zsidók célkeresztjébe került amerikai néger rapper, Kanye West egyik korábbi alkalmazottja azt állítja, volt főnöke Adolf Hitler megszállottja.

Állítólag olyannyira oda van Adolf Hitlerért, hogy az ő módszereivel vezette az üzleti vállalkozásait, ami ellenséges munkahelyi környezetet teremtett. 

„Dicsérte Hitlert, hogy milyen ügyesen volt képes gyorsan ekkora hatalmat szerezni, és arról is beszélt, hogy milyen nagyszerű dolgokat ért el ő és a náci párt a német népért” – mondta el egy titokzatos forrás, aki nem akarta felfedni a valódi kilétét, mert állítólag fél Kanye West bosszújától. Persze ez a személy inkább lehet egy kitalált karakter, akit zsidó újságírók keltettek életre, hogy likvidálják az antiszemita niggert az amerikai celebvilágból.

Az állítólagos informátor azt állítja, hogy a rapper „ellenséges munkahelyi környezetet teremtett”, amit részben a Führer iránt megszállottsága táplált – írja a New York Post.

A névtelen illető állítása szerint West nyíltan beszélt a Mein Kampf iránti csodálatáról, külön kiemelve belőle a „propaganda hasznát”. A meg nem nevezett forrás hozzátette azt is, hogy a munkahelyén állítólag nyílt titokként kezelték a rappernek a német nemzetiszocialisták iránti vonzalmát.

Sőt, az a hír terjed, miszerint West még azt is szorgalmazta, hogy a 2018-as albumát Hitler címen hozzák ki, de végül meggyőzték, hogy jobban jár, ha mindössze „Ye” címen adja ki a lemezt.

Kövess minket -on és -en!

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.