Sokan ma már nem is tudják, hogy a német nemzetiszocialisták "találták fel" az autópályát, a híres autobahnt, s az építkezéseknek köszönhetően lényegében felszámolták a tömeges munkanélküliséget Németországban.

Adolf Hitler ásóval a kezében a földet fordítja, miközben egyik katonája mellette áll, és büszkén fotózza a boldog Führert. A kép a német autópálya, azaz a híres autobahn egyik újabb szakaszának első kapavágásait örökítette meg. A maga idejében archetipikusnak számító fotográfia egész Németországot bejárta, különösen azokban a régiókban, ahol a Reichsautobahn addig csak ímmel-ámmal épült.

A sajtó az egész birodalom teljes területén kihirdette, hogy az autópályák építése megkezdődött, a gazdaság végre beindult, s egyre több embernek van munkája. Ha egy új útszakasz épült, a sajtó örömmel követte az átadást és az ünnepséget, a forgalomnak átadott útszakaszok elkészülte után.

A gazdasági válság mélypontján a nemzetiszocialisták még szabotálták, hogy kizárólag autók közlekedésére szolgáló utak megépüljenek, hiszen akkoriban ezek a betonutak kizárólag a gazdag arisztokraták és a zsidó kapitalisták érdekeit szolgálták. 1933-as hatalomra kerülésük idején azonban már másként tekintettek az autobahnokra, amelyeket széles tömegek számára kezdek el építeni.

1929-ig a gazdasági krízis és a tőkehiány miatt lehetetlen vállalkozásnak tűnt akár csak egyetlen kilométernyi autópálya megépítése. Németországot a tömeges munkanélküliség, a gazdaságot megfojtó hiperinfláció és az első világháborús jóvátételi kötelezettség elviselhetetlen terhe sújtotta. Köln polgármestere, Konrad Adenauer volt az, akinek sikerült az első autópálya megépítéséhez pénzt előteremtenie – ma ez A555 néven ismert és Köln és Bonn között fut. Az útszakasz 20 kilométer hosszú volt, s 120 kilométer/órás sebességkorlátozást vezettek be rajta; szinte teljesen feleslegesen, hiszen akkoriban a német négykerekűek alig 60 km/órás sebességgel "száguldoztak".

Röviddel az után, hogy a nemzetiszocialisták hatalomra kerültek, a kölni autópályát minősége miatt hivatalosan „országútra” fokozták le. 1926-ban lobbicsoport alakult, amely egy, Hamburg városát Frankfurt am Mainon keresztül a svájci Bázellel összekötő autópálya megépítését szorgalmazta, Amikor Hitler hatalomra került, a Führer átvette a javaslat néhány elemét, a szervezet nevét pedig Szövetség a Reichsautobahnok Előkészületeire módosította.

Akkoriban csak kevesen engedhettek meg maguknak saját autót, ezért a nemzetiszocialista vezetés teljes mobilitást ígért az embereknek – kivétel nélkül mindenkinek. Ebből az elhatározásból született meg a német népautó, a Volkswagen, majd ezt követte a német vasúttársaság által indított omnibusz-szolgáltatás.

A cél az volt, hogy minden évben ezer kilométer új autópálya épüljön. Azzal számoltak, hogy a hatalmas építkezés legalább 600 ezer munkanélkülinek ad átmenetileg munkát, a valóság és a háború azonban kijózanító volt: még az autobahn-boom csúcsra járatásakor is legfeljebb 120 ezren dolgoztak az iparban. 

Végül nem az autópálya-építés, hanem a fokozódó nemzetközi helyzetben a fegyverprogram volt az, ami 100 százalékosan megszüntette a munkanélküliséget Németországban. A második világháború éveiben egyre több hadifoglyot és zsidó munkaszolgálatost küldtek az építkezésekre, 1941-re így 3800 kilométer autobahnt tudtak átadni a forgalomnak, a háború kitörése miatt a tervezett hossz felét. 1941 és 1942 között az autópálya-építés gyakorlatilag szünetelt, 1943-ben pedig a kis autóforgalom miatt a kerékpárosok előtt is megnyitották a sztrádákat.